Történelmi viccek

Dr. Paul Macdonald kereste a világ első dokumentált viccét.Dr. Paul Macdonald a Bölcsészeti és Társadalomtudományi tanszék humorszakértője végzett kutatást az Egyesült Királyságban azzal kapcsolatban, hogy melyik lehetett a világ első dokumentált vicce.

 

A kutatás azzal az eredménnyel zárult, hogy a humor együtt fejlődött az emberiséggel, ám a történelem első viccei inkább kérdés-felelet formában léteztek, valamint szóviccként fordulhattak elő, és tanácsot is tartalmazhattak.

 

Habár Macdonald szerint a humor fejlődött, mégis van, ami nem változott benne a több ezer év alatt sem.

A vicc arra helyezi a fókuszt, hogy tabukról szóljon, eltúlozzon, kifigurázzon mindent és mindenkit, méghozzá azzal a céllal, hogy oldja a feszültséget az emberek között.

 

A történelem első sumér vicce időszámításunk előtt 1600-1900 körül keletkezett, és a kutatók szerint a sovinizmust és az altesti humort jeleníti meg:

 

„Mi az, ami időtlen-idők óta nem történt meg? Az, hogy egy fiatal nő a férje ölébe szellentsen.”

 

Az első ismert egyiptomi vicc időszámításunk előtt 1600-ban született, és a legelemibb emberi késztetésről szól. Amióta világ a világ, a férfiak a nőkre vadásznak, és ez napjainkban is remek forrása a vicceknek.

 

Az ősi egyiptomi vicc így szól:

„Hogyan szórakoztass egy unatkozó fáraót? Indíts útnak egy hajórakományra való, halászhálóba öltözött, meztelen lányt a Níluson, és biztasd a fáraót, hogy fogjon halat.”

 

A harmadik történelmi vicc Mezopotámiaból, időszámításunk előtt 1200-ból származik, és inkább tanmese, mint tréfa, de azért be lehet sorolni a viccek kategóriába. Ez a vicc bizonyítja, hogy a humor és a szatíra már régen is sokszor összekeveredett, ahogy manapság is.

 

A mezopotámiai vicc így szól:

„Három ökörhajcsár szomjas lett. Az egyiké az ökör, a másiké a tehén a harmadiké pedig a szekér volt. Az ökör tulajdonosa megtagadta, hogy elmenjen vízért, mert félt, hogy egy oroszlán megenné az ökrét. A tehén tulajdonosa félt, hogy a tehene a sivatagban elkóborolna. A szekér tulajdonosa pedig azért tagadta meg, hogy elmenjen vízért, mert félt, hogy a szekerét ellopnák. Így aztán együtt mentek el vízért. Távollétük alatt a tehén és az ökör közösült, aztán a tehén életet adott egy borjúnak, akit a szekéren etetett meg. Akkor most kié a borjú?,,

 

(Forrás: miragemagazin.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com