Tudományos híreket tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában

A legújabb tudományos felfedezésekről tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön a China Science Daily című lapra hivatkozva.A Hsziaoke (Xiaoke) nevű automatikus híreket generáló szoftvert a China Science Daily a Peking Egyetem kutatóival közösen hozta létre fél éves együttműködés keretében. A fejlesztők szerint a szoftver eddig több mint kétszáz jelentést állított össze olyan nemzetközi tudományos lapokban megjelent tanulmányok angol nyelvű összefoglalóiból, mint a Science, a Nature, a Cell és a New England Journal of Medicine.

    
A Xiaoke által megírt anyagok a kiadás előtt szerkesztésen esnek át - a cikkek tartalmát az újság szerkesztőin kívül szakértők is ellenőrzik. Csang Ming-vej, a program felelőse, a lap helyettes főszerkesztője elmondta: a szoftvert úgy kívánják tovább fejleszteni, hogy az segíthessen a kínai kutatóknak áttörni a nyelvi akadályokon, gyors hozzáférést biztosítva nekik a legújabb, angol nyelven publikált tudományos eredményekhez.
    

Hozzátette: a tudományos újságírás fontos szerepet tölt be az új felfedezések ismertetésében, valamint a tudás népszerűsítésében. Az pedig, hogy a robot által összeállított cikkeket tudományos újságírók tekintik át, több ember bevonását teszi lehetővé - hangsúlyozta a helyettes főszerkesztő. Van Hsziao-jün, a Peking Egyetem vezető kutatója, aki a szoftver tervezéséért és technológiájáért felelt, kiemelte: ez a tartalomgyártó eszköz sokkal többre képes puszta fordításnál, a Xiaoke ugyanis bonyolult szókapcsolatok és mondatok kiszűrésére is alkalmas, a szakzsargonnal teli szövegeket könnyen emészthető újságcikkekké tudja alakítani.
    

A fejlesztők szándéka szerint ugyanis a szoftver által generált cikkek nem csupán a tudományos világ képviselőinek, hanem a tágabb közönségnek is szólnak. Xiaoke angol nyelvű cikkei az alábbi weboldalon elérhetőek: http://paper.sciencenet.cn/AInews/.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com