Újabb, várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető üstökös közeledik a Nap felé

Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd.Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az üstökös feje a mérések szerint június 23-án napközben 3,5-4 magnitúdós lehetett, ami 1 magnitúdóval fényesebb a vártnál. A fényes porcsóvával együtt ez igen biztató fényesség - mondta a csillagász, hozzátéve, hogy idén óvatosak a szabadszemes üstökösök előrejelzésével, mert két égitest is csalódást okozott már, az ATLAS és SWAN üstökös is szétesett napközelségében.

    
A földfelszínről jelenleg már nem látszik az égi vándor, de észlelte a Napunk környezetét figyelő SOHO napkutató szonda. Az, hogy az üstökös látható lesz-e szabad szemmel a nyári égbolton, attól függ, hogy a közepén lévő maximum 1 kilométer átmérőjű szilárd belső mag hogyan reagál majd a nagyon erős sugárzásra. A Nap közelében ugyanis az üstökös felszíne több száz fokra melegszik és megnő a gázok kifúvása is. Ezek a gázok az üstökös belső magjából törnek elő óriási erővel, és ha nem elég nagy vagy erős ez a mag, akkor ez az energia szétvetheti az egészet.
   

A csillagász elmondása szerint a NEOWISE-üstökös június 28-án tűnik majd el a napszonda látómezejéből és legközelebb július 6-8. körül lehet majd ismét a Földről megpillantani. Ha túléli a napközelséget, július közepétől érdemes keresni az égbolton, és ha szerencsénk van, akkor némi égismerettel, távcső nélkül is meg lehet találni majd.
    

Az üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a Nap körül, legutóbb mintegy 4600 éve járt a közelében. Most 2020. július 3-án kerül ismét napközelbe. A csillagász beszélt arról is, hogy az üstökös mellett a nyári égbolton különleges látvány nyújt, hogy a Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látható egymáshoz. Ennek csillagászattörténeti vonatkozása, hogy egyes feltételezések szerint a Krisztus születése környékén megfigyelt "Betlehemi csillag" is  a Jupiter és a Szaturnusz volt, illetve az együttállásuk ment úgy át a vallásos tudatba, mintha egy csillag fénylett volna.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

http://ujhazak.com