Visszatértek a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó űrhajósok

Visszatért pénteken a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó három kínai űrhajós, aki három hónapon át tartózkodott az űrállomás központi elemében.A China Daily című kínai lap tudósítása szerint az űrhajósokat visszahozó kapszula helyi idő szerint délután 1 óra 34 perckor landolt az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen. A háromtagú legénységet június 17-én a Sencsou-12-es űrhajó fedélzetén bocsátották fel a Tienkung (Égi Palota) kínai űrállomásra, ahol első lakókként 90 napot töltöttek el. Ez alatt egyebek mellett két űrsétát hajtottak végre, egy robotkar segítségével az állomás külső részén található, különböző berendezéseket installálták, valamint tudományos kísérleteket és technológiai ellenőrzéseket végeztek.
    

A három asztronauta küldetésével Kína hetedszer küldött embereket az űrbe. Előzőleg öt éve volt erre példa. A mostani, három hónapon át tartó misszió a kínai űrkutatás történetének eddigi leghosszabbja volt. 2016-ban a Sencsou-11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben. A következő, szintén három embert szállító űrhajót, a Sencsou-13-ast a tervek szerint októberben bocsátják fel a délnyugat-kínai Csiucsüen kilövő állomásról. Az asztronauták a misszió keretében hat hónapot töltenek majd az űrállomáson.
    

Jövőre pedig két, nagy méretű űrlaboratóriumot küldenek fel, és csatlakoztatnak az űrállomás központi moduljához. 2022-ben emellett két újabb váltást, valamint két teherszállító űrhajót küldenek az űrállomásra, amely várhatóan jövő év végén kezdheti meg teljes körű működését. Az űrállomáson a tervek szerint háromtagú legénység fog felváltva, több hónapon át tartó szakaszokban tartózkodni, a váltások időszakában pedig hat asztronauta lesz majd egyszerre az állomáson. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást tizenöt éven át tervezik üzemeltetni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com