Megtartotta első ülését az operatív törzs

Megtartotta első ülését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs hétfőn, Budapesten.A testület ülése után Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatón elmondta: az ünnepi előkészületek a megfelelő ütemben zajlanak. Minden adott ahhoz, hogy zavartalanul valósítsák meg az augusztus 20-ai ünnepi programokat. Kovács Zoltán közlése szerint az operatív törzsben 35 különböző szervezet képviselteti magát, amelyek valamilyen formában érintettek az ünnepben. Az operatív törzsben mások mellett a Köztársasági Elnöki Hivatal, a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ képviselői vesznek részt.

Mint felidézte: a kormány 2010-ben döntött: a nemzeti ünnepek biztosításárra operatív törzset állítanak fel, hogy elkerüljék az olyan eseteket, mint amikor szervezési hiányosságok miatt tragédiába torkollt a 2006. augusztus 20-ai ünnep. A kormányszóvivő azt is elmondta: a készülődés különböző fázisairól a későbbiekben is tájékoztatják majd a közvéleményt.
    
Annyit elárult, hogy a hosszú hétvége miatt idén három napos programokkal készülnek augusztus 20.-hoz kapcsolódóan. A programok részleteiről kedden tartanak sajtótájékoztatót, amelyen az ország tortája verseny győzteseit is kihirdetik. Kovács Zoltán - aki az operatív törzs vezetője is egyben - elmondta: a törzs központja az Igazságügyi Minisztérium épületében lesz, emellett mobilegységekkel is biztosítják a rendezvények helyszíneit.
    
Az államalapítás és Szent István király emlékére augusztus 20. a hivatalos állami ünnep.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Aranyos kölyökkutyákat öltek az eredeti Valentin-napon

Aranyos kölyökkutyákat öltek az eredeti Valentin-napon

10 bizarr tény Lupercalia-ról, az eredeti Szent Valentin-napról.

Vízkereszt, avagy kidobható a karácsonyfa

Vízkereszt, avagy kidobható a karácsonyfa

Vízkereszt keresztény ünnep, a világ sok országában mint munkaszüneti nap ünneplik

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe még soha nem volt olyan emelkedett és széleskörű, mint most. A volt miniszterelnök a 60. évforduló alkalmából Budapesten, a Műegyetem...

Megemlékezés Zürichben

Megemlékezés Zürichben

Megemlékezés Zürichben.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közreadott képen Vásáry Tamás vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évforduló...

Vargha: azokat várják a Kossuth térre, akik ünnepelni és emlékezni akarnak

Vargha: azokat várják a Kossuth térre, akik ünnepelni és emlékezni akarnak

A forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünneplőket várnak a Kossuth térre - emelte ki a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.A hősies...

Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit

Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit

Áder János köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetését Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek a nemzeti ünnepen, szombaton Budapesten.A legmagasabb állami kitüntetést ...

Ugron Ákos Gábor: a Szent Korona a megmaradást jelenti a nemzet számára (2. rész)

Ugron Ákos Gábor: a Szent Korona a megmaradást jelenti a nemzet számára (2. rész)

Szent István király és a Szent Korona a folytonosságot, az életet, a megmaradást jelenti a nemzet számára, ahogyan a búza és az aratókoszorú is, amelynek szemeit a következő vetéskor mindig hozzákever...

Ugron Ákos Gábor: a Szent Korona a megmaradást jelenti a nemzet számára

Semjén: nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét

Semjén: nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét

A Külhoni Magyarságért Díj egyik üzenete, a politikai azt fejezi ki, hogy nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az elismerések budapesti á...

Gáncs Péter: nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó

Gáncs Péter: nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó

Nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó, és az erőszakra biztosan nem az erőszak a jó válasz; ez 2016 húsvétjának fájdalmasan aktuális üzenete - mondta Gáncs Péter, a Magyarorsz...

http://ujhazak.com