Duka László nyerte a Roby Lakatos Improvizációs Hegedűversenyt

Duka László lett az első alkalommal megrendezett Roby Lakatos Nemzetközi Improvizációs Hegedűverseny első díjasa - áll a verseny szervezőinek az MTI-hez eljuttatott közleményében.A nyolc döntős közül a megosztott második díjat Luanne Homzy és Léo Ullmann nyerte el, a harmadikat Zsigmond Róbertnek ítélte a zsűri vasárnap este. A Roby Lakatos hegedűvirtuóz és Farkas Mihály cimbalomművész szervezésében létrejött verseny díjátadójára a pénzdíjak mellé három neves hangszerkészítő mester: a belga Fabien Gram, Losó Károly és Rácz Pál ajánlott fel jutalomként egy-egy hegedűt.

     
Nyolc döntős lépett színpadra a versenyen vasárnap.

A világon is egyedülálló zenei kezdeményezés zsűrijében Roby Lakatos mellett helyet foglalt Michael Guttman hegedűművész, Eliane Reyes zongoraművész, Oláh Vilmos hegedűművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Vásáry Tamás zongoraművész, karmester és Sárközi Lajos hegedűművész.
    

A zene világnapján meghirdetett verseny selejtezője online zajlott, Roby Lakatos felhívását a Facebookon tették közzé, a jelentkezők pedig oda tölthették fel versenyprodukciójukat, mely a Roby Lakatos által feljátszott dallamra épült. A zsűri az improvizációs készséget és technikát értékelte. Az internet véleményszabadságát sokan nem vállalva, privát üzenetben küldték el anyagaikat, ezek a jelentkezések a verseny szabályai szerint érvénytelennek minősültek. "Általános konklúzió, hogy a virtuális színpad mára létező térré vált, aki közönség elé vágyik, annak itt is el kell tudni igazodnia" - emelte ki a Roby Lakatos Alapítvány kurátora, a verseny főszervezője, Farkas Mihály.
    

A hazai versenyzők mellett az USA-ból, Lengyelországból, Németországból és Spanyolországból érkezett a nyolc döntős: Dawid Czernik, Duka László, Kökény Tamás, Léo Ullmann, Luanne Homzy, Santiago Vokram Del Gesú, Solymosi Máté és Zsigmond Róbert. A vasárnapi megmérettetésen egy szabadon választott és három kötelező darabot kellett eljátszaniuk kísérőzenekarral.
    

Roby Lakatos 2018-ban hozta létre alapítványát a fiatal tehetségek mentorálására. Karrierében meghatározó szerepet játszott az értő szakmai figyelem, így nemcsak hegedűművészként, de személyes érintettsége miatt is fontosnak tartja a felnövekvő generációk fejlődésének és érvényesülésének segítését. Ezért hozták létre Farkas Mihállyal az első nemzetközi hegedűversenyt is, amelynek első díjasa 5000, a megosztott második díjasok 2000, a harmadik 1000 eurót (1,5 millió, 6662 ezer és 331 ezer forintot) fordíthat zenei tanulmányaira.
    

Roby Lakatos kiemelte: "Nagy boldogság és fantasztikus dolog, hogy Budapesten rendezhettük meg a világ első, hegedűsök számára kiírt improvizációs versenyét. Ezt az évet tekinthetjük sikeres kísérletnek, melynek minden tapasztalatát tovább visszük." Az eseményt nyilvános díjátadó és gálaest zárta a Hagyományok Házában, a műsorban a döntősök és a zsűritagok is színpadra léptek. A verseny fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, védnöke Ragány Misa, az Emmi előadóművészeti főosztályának vezetője volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com