A halálból tért vissza Ng Swee Hock

Hat személy, akiről már lemondtak, de váratlanul feltámadt.Ritkán, de még a mai modern világban is előfordul, hogy az orvosok halottnak nyilvánítanak valakit, aki jóval később feltámad. A halálból visszatérés egyaránt sokkolja az illetőt, és a már temetésre készülő, gyászoló környezetét.

Íme néhány döbbenetes feltámadásról szóló igaz történet!

Ng Swee Hock esete: 2011 áprilisában, Malajziában, a saját testvérével birkózott a 65 éves Ng Swee Hock, aki a bunyó közben annyira rossz helyen sérült meg, hogy be kellett vinni a Penangban található kórházba, ahol az orvosok háromnegyed órán át próbálták megmenteni Ng Swee Hock életét, de 11 órakor kimondták a halál idejét. Két és fél óra múlva Ng Swee Hock ismét lélegezni kezdett.

St. Odran esete: Időszámításunk után 548-ban, a skóciai Ionában, egy kápolnát akartak építeni az ősi temető közelébe, de mindegy volt, hogy napközben mennyit haladtak a munkások, mert éjjelente megsemmisítették az egész napos munkájukat, amit másnap kezdhettek elölről.

A probléma megoldására egy Columba nevű férfi azt találta ki, hogy valakit élve el kellene temetni az alapba, mert csak így sikerülhet befejezni a kápolnát.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A feladatot Columba fia vagy testvére, a szerzetes Oran vagy Odran vagy Odhran vállalta, miután ígéretet kapott arra, hogy a lelke biztonságban lesz.

Az önkéntest eltemették, a kápolnát pedig valóban sikerült befejezni, ám egy idő után Columba hiányolni kezdte a szerzetest, ezért felnyitotta a sírját, de más elbeszélés szerint, egy nap Oran visszatért az élők közé, és azt mondta, hogy nincs a halálban semmi csoda, a pokol és a mennyország, amiről a emberek beszélnek, nem létezik.

Amikor a szerzetes el akart menekülni a sírból, akkor Columba gyorsan visszatemette, vagy máshova vitte a testét, hogy eretnekség miatt elföldelje.

Anne Green esete: 1650-ben azzal vádolták Anne Greent, hogy megölte a fattyú gyermekét, akinek holttestét a főnöke házában rejtette el. A nőt bűnösnek mondták ki és halálra ítélték. A kivégzése előtti utolsó szavaival Green az ártatlanságát bizonygatta és könyörgött: „Édes Jézus fogadja a lelkemet.”

A hóhér kirúgta alóla a széket, majd miután a nő teste 30 percig lógott a kötelén, levágták az akasztófáról és koporsóba tették, ám az orvoshoz szállított élettelen nő hirtelen felnyögött. Green váratlan feltámadására több magyarázat létezik.

Az egyik szerint az orvosok melegíteni kezdték a nő testét, a torkán pedig forró szíverősítőt öntöttek le, amitől magához tért. A másik verzió szerint valaki olyan erősen hátba rúgta, hogy annak hatására újra verni kezdett a szíve.

A halálból visszatért nőt végül ártatlannak nyilvánították, és még sokáig élt, ami során három gyermeket szült. Közülük egyiket sem ölte, vagy ölték meg. Thomas à Kempis esete: A valószínűleg katolikus szerzetesként élő Thomas à Kempis írt egy sikeres könyvet Krisztus követéséről, amivel mindenki egyetértett. A férfi 1471-es Zwolle-i halálát követően az egyházi hatóságok úgy döntöttek, hogy szentté avatják.

Annak érdekében, hogy tovább mehessen a kanonizációjával, felnyitották Thomas à Kempis sírját, ám ekkor meglátták, hogy a holttest körmei alatt a koporsó darabjai vannak, majd a koporsón lévő karmolás nyomokat is felfedezték.

Egyértelmű volt, hogy Thomas à Kempis feltámadt a halálból, ám ennek ellenére megtagadták tőle a kanonizálást, és soha nem avatták szentté.

Matthew Wall esete: 1571. október 2-án, a nem sokkal korábban meghalt, Matthew Wall temetésére gyűlt össze a Hertfordshire-i Braughing falu összes lakója és a fiatalon elhunyt gazda menyasszonya.

A hűvös, esős napon a gyásznép az egyház felé vonult, amikor az egyik koporsóvivő megcsúszott a nedves leveleken és eldobta a koporsót. Amikor a férfiak újra felvették a koporsót, akkor legnagyobb döbbenetükre, kopogást hallottak belőle. A váratlanul feltámadt Matthew Wall feleségül vette a menyasszonyát, és további 24 évet élt.


Braughing faluja minden évben, október 2-án megemlékezett Wall temetéséről. Az ünnepségen a falu gyermekei felsöprik a templom előtti részt, hogy senki se csússzon el.

Marjorie McCall esete: A XVIII. században, az írországi Lurganban, megbetegedett és meghalt Dr. John McCall felesége, Marjorie. Mivel a nő férje nemcsak orvos, hanem gazdag is volt, ezért Marjorie igen drága aranygyűrűt viselt a kezén.

Dr. McCall megpróbálta levenni az ékszert a halott felesége ujjáról, de az annyira megduzzadt, hogy se az özvegy, se más nem tudta lehúzni róla a gyűrűt. Az orvos végül úgy döntött, hogy gyorsan eltemetik Marjorie-t a Shankill temetőbe, ám így is elterjedt a hír, hogy a nő ujján ott van a gyűrű.

Hamarosan sírrablók nyitották fel Marjorie koporsóját. Mivel ők sem tudták levenni a gyűrűt a halott kezéről, ezért úgy döntöttek, hogy levágják az ujját, ám amikor az éles penge megvágta a bőrt, akkor Marjorie visszatért a halálból.

A tolvajok úgy megrémültek a feltámadt és felállt nőtől, hogy elmenekültek. Marjorie egyedül mászott ki a sírból, majd egyenesen hazament, ahol dr. McCall annyira megijedt a temetési ruháját viselő, vérző ujjú feleségétől, hogy holtan esett össze.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

http://ujhazak.com