Bebizonyították, hogy a horrorfilmek tényleg vérfagyasztóak

A Leideni Egyetem kutatói rájöttek, hogy a véralvadásért felelős fehérjék száma megnő, ha ijesztő műveket nézünk.horroAmennyiben jellemeztünk már úgy egy horrorfilmet, hogy az vérfagyasztó, akkor nem beszéltünk a levegőbe, mert a Leideni Egyetem kutató bebizonyították, hogy az ilyenfajta alkotások tényleg hatással vannak a vérre.

A kísérletben 24, 30 év alatti egészséges személy vett részt. Az alanyok egyik csoportja horror- majd oktatófilmet nézett, míg a másik csapat fordított sorrendben tekintette meg ezeket a műsorokat.

A kutatók, a 90 percig tartó kísérlet elején, és végén is vért vettek a résztvevőktől, akiknek minden film végén értékelniük kellett, hogy mennyire féltek. Az eredményekből kiderült, hogy a horrort sokkal ijesztőbbnek értékelték az alanyok, akiknek esetében ez az alvadásért felelős fehérjék mennyiségén is meglátszott.

A szakemberek végül azt a következtetést vonták le, hogy a VIII-as véralvadási faktor szintje 57 százalékkal megnőtt, amikor a résztvevők horrort néztek, míg az oktatófilmek esetében 86 százalékkal csökkent ez a szám.

Az is kiderült, hogy más alvadásképző fehérje szintje nem változott a két filmfajta között. Ebből az következik, hogy az akkut ijedtség alvadást okoz, ám ez nem jelenti azt, hogy vérrög alakul ki. A szakemberek szerint a faktorszint növekedése valójában evolúciós előny, mert a szervezet így készül fel az esetleges vérveszteségre.

A vérfagyasztó kifejezés egyébként a középkorban keletkezett, amikor az emberek azt gondolták, hogy a félelemtől hideg lesz a vér, ezt azonban még egyetlen tanulmány sem bizonyította be.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com