Damaszkusz töretlen erővel hódított vissza területeket a lázadóktól

Szövetségesei támogatásával jelentős katonai sikereket ért el 2018-ban  Szíria, kiszorítva a lázadókat az ország déli, illetve a főváros környéki területeiről. Csak  egy demilitarizált övezet létrehozásáról szóló orosz-török megállapodás  tántorította el a rezsimet attól, hogy lerohanja a részben még felkelőcsoportok által ellenőrzött északnyugati Idlíb tartományt.Az Oroszország és Irán katonai támogatását élvező damaszkuszi rezsim immár Szíria területének kétharmadát ellenőrzi, s megfigyelők szerint ha lesz is politikai rendezés, az a damaszkuszi kormány és szövetségeseinek szájíze szerint fog megvalósulni. Csapatai térnyerésével párhuzamosan úgy tűnik, a szíriai vezetés már kevésbé szorgalmazza a politikai megoldást, amit az is jelez, hogy az ENSZ égisze alatt és az úgynevezett asztanai formátumban zajló tárgyalások nem hoztak eddig számottevő eredményt.

    
Nem meglepő, hogy tíz hónapja nem volt lényegi előrelépés a szíriai alkotmányozó bizottság felállításában, amely testületnek kulcsszerepet szánnak egy új alaptörvény kidolgozásában, a következő választások megtartásában és a 2011 óta zajló polgárháború lezárásában. Teherán, Moszkva és Ankara (asztanai hármak) december közepén viszont közölte: erőfeszítéseket tesz, hogy a bizottság már 2019 elején megkezdhesse munkáját.
    

A testület létrehozását sürgető Staffan de Mistura, a világszervezet szíriai különmegbízottja, illetve Jan Egeland, az ENSZ szíriai humanitárius munkacsoportjának vezetője is távozott az év végén tisztségéből.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Washington év végi bejelentése, miszerint a dzsihadisták felett aratott győzelemre hivatkozva kivonja a Szíriában lévő mintegy kétezer katonáját azt jelzi, hogy gyakorlatilag átengedte a terepet az arab országban a politikai-katonai feltételeket meghatározó asztanai hármasnak.
   

A Bassár el-Aszad elnökhöz hű fegyveres erők legnagyobb fegyverténye kétségtelenül Damaszkusz elővárosi térségének, Kelet-Gútának az elfoglalása volt orosz segítséggel idén áprilisban. Kelet-Gúta többször is a nemzetközi sajtó figyelmébe került, egyrészt a kormányerők 5 évig tartó ostroma miatt kialakult humanitárius válság, másrészt a térségbeli Dúma városát április 7-én ért, feltételezett vegyi fegyveres támadás miatt.
    

Május végére a rezsim kiszorította fegyveres ellenzékét a főváros területéről, visszafoglalva Tadamún, Kadam és al-Hadzsár el-Aszuád városnegyedeket, és a jarmúki palesztin menekülttábort. Aszad, miután eltávolította a rezsim oldalát szúró tüskét, az ország déli térségeinek visszafoglalására indította csapatait. A kormányerők július közepére visszafoglalták a déli Deraa tartományt, s a hónap végére már teljes hosszában a szíriai hadsereg ellenőrzése alá került a délnyugati Kuneitra tartományban annak a demilitarizált övezetnek a határa, amely a Golán-fennsíkon a szíriai és izraeli csapatokat választja el egymástól.


A helyzet normalizálódása jeleként augusztustól az ENSZ békefenntartó alakulatai is újrakezdték járőrtevékenységüket a demarkációs vonalon. A tartomány székvárosánál, Kuneitránál október közepén pedig ismét megnyílt négy év után az Izrael és Szíria között létesített határátkelőhely. A kereskedelem újraindítása reményében október közepén megnyitották Szíria és Jordánia között a felkelők által három évvel ezelőtt lezárt júliusban visszafoglalt Dzsaber-Nasszíb határátkelőt is.
    

Aleppó tartomány és a vele szomszédos Hama tartomány egy részét, valamint Idlíb tartomány nagyobb szeletét viszont továbbra is szíriai lázadók és iszlamisták uralják. Moszkva és Ankara szeptember 17-én megállapodott abban, hogy létrehoz egy 15-20 kilométer széles sávban demilitarizált ütközőövezetet Idlíbben a kormánycsapatokat és a lázadókat elválasztó demarkációs vonal mentén, hogy elejét vegyék a damaszkuszi vezetés nagyszabású offenzívájának, ennek ellenére rendszeresek a fegyveres provokációk.
    

A délkelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban az amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erők kurd-arab ernyőszervezet hónapok óta törekszik arra, hogy felszámolja az Iszlám Állam utolsó jelentősebb szíriai zárványát az Eufrátesz keleti partján, az iraki határ közelében lévő térségben, főként Hadzsín települése körül. A dzsihadista szervezet tavaly vereséget szenvedett katonai szempontból, szinte minden korábbi területét elvesztette, ezért nagyrészt áttért gerilla hadviselésre.
    

A Szíriában 2016 óta fegyveres erővel jelen lévő, mérsékelt ellenzéki erőket támogató Törökország januárban indított új hadműveletet Olajág néven az Ankara által terrorszervezetnek tartott, viszont Washington által a dzsihadisták elleni harcban támogatott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia ellen az észak-szíriai Afrín térségében. A többségében kurd lakosságú terület idén márciusban került a török hadsereg kezére.
    

A török elnök december közepén már azzal fenyegetett, hogy újabb műveletet indít az Eufrátesz mentén a kurdok ellen, akik attól tartanak, hogy az amerikai csapatkivonás azonnali offenzívára késztetheti Ankarát. Damaszkusz az ellenőrzése alatt tartott területek biztonsági helyzetének stabilizálódására hivatkozva már a nyár végén meghirdette, hogy elsődleges célként kezeli a menekültek hazatérését. Szíria ehhez az ENSZ és a nyugati országok támogatását kérte az ellene hozott szankciók eltörlésével és az újjáépítés elősegítésével. A Nyugat ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: ehhez előrelépést vár a konfliktus általa üdvösnek tartott politikai rendezésére.
    

Orosz közlések szerint az idén mintegy 291 ezer szíriai menekült tért haza állítólag önkéntes alapon külföldről, főleg Libanonból és Jordániából, az eredeti lakóhelyükre visszatelepült szíriaiak száma pedig meghaladta az 1 millió 550 ezret.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com