Miért nem mennek a szíriai menekültek inkább az arab országokba?

Úgy tűnik, a szíriai krízis egyre nagyobbra duzzad és megpróbálnak minél többen Európába menekülni. Sokan kérdezik, hogy miért éppen Európába kell jönniük?

Tudnunk kell, hogy bizony mennek máshová is. Nézzük: A legfrissebb adatok szerint a szíriaiak többsége a legközelebb eső biztonságos országba menekül.



Ez azt jelenti, hogy 3,8 millió szíriai menekült a hozzájuk legközelebb álló 5 biztonságos országba menekültek.

Libanon 1,1 millió regisztrált menekültet fogadott be az UNHCR adatai szerint, ami az ország lakosságának 26 százaléka.

Jordánia 618,615 szíriai menekültet regisztrált eddig. Ez megegyezik a lakosok 9,8 százalékával.

Törökországban 1,6 millió regisztrált menekült él, ami az ország lakosságának 2,4 százalékát teszi ki.

Irakba 225,373 menekült került, ami részben az Iszlám Állam kezén lévő, konfliktusok sújtotta ország lakosságának mintegy 0,67 százaléka!

Egyiptomban 142,543 regisztrált menekültet szállásolnak el. A szám az ország lakosságának 0,17 százalékát teszi ki.

Nagyjából a 22 milliós Szíriában, ahol az elmúlt években hozzávetőlegesen 200 ezer embert öltek meg és lakóhelyét pedig 10 millió ember hagyta el, de nem véglegesen.

Napjainkban, a háború árnyékában 10,8 millióan élnek nélkülözve, mert számukra nincs más, kizárólag a humanitárius segély, amit parancsba adott tűzszünetek alkalmával juttatnak el a civilekhez.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az öböl menti gazdag arab országokba miért nem mennek a szíriai menekültek?

Oda nem mennek, mert nem mehetnek. Nem engedtetik meg számukra a belépés. Szíriai vízum nélkül egyetlen arab országba sem léphetnek be! Kivétel Mauritánia és Algéria, Szudán és Jemen.



Az utóbbi országok mind háború sújtotta övezetek. A szíriaiak turista vízum és munkavállalási vízum nélkül nem mehetnek az arab öböl menti országokba.
Munkavállalási vízumot kérelmezhetnek, ami rendkívül drága, szinte megfizethetetlen egy átlag szír számára. Erre rátett még a háború is, amely az utolsó esélyeket is elvette munkavállalás terén a szír állampolgároktól. Példának okáért az Egyesült Arab Emirátusokba a turista vízum egy szír számára átszámítva 20 ezer forint fejenként, ami csak 30 napra hosszabbítható.

A munkavállalási vízum két évre fejenként 620 ezer forint átszámítva és kizárólag a munkáltató az ún. „szponzor” által adhatja ki. Az öböl menti országokban nagyjából az árak hasonlók, de a legtöbb ország közülük vízumot nem ad ki bizonyos országokból érkezők számára. A beutazóknak természetesen maguknak kell állni a költségeket, ráadásul az ott tartózkodásaikért is fizetniük kell.

Ezekben az országokban a fennmaradás, azaz önfenntartás nagyon fájdalmas és emellett még a családnak is juttatni kell a viszonylag kevés fizetésből valamicskét. Már ha eljut a családhoz az összeg. Előfordul, hogy némelyik szíriainak lenne is erre pénze, hogy munkát vállaljon az emirátusokban, azonban nem adnak ki vízumot szíriai menekülteknek az öböl menti országokba.

Pedig a szír menekültek közül sokan szívesen elmennének dolgozni az ezeregy éjszaka meséibe! Leginkább a történet arról szól, hogy a munkát szívesen vállalók száma elenyésző ugyan, de a rendszer olyan alapos, hogy a menekültek bejutását abszolút mértékben ellehetetleníti.
A szíriaiak többsége ugyanis nem tudja kifizetni ezeket az árakat. Léteznek szíriaiak ezekben az országokban hosszú éveken át tartó becsületes dolgozókként, még a szíriai háború előtti időszakból. Ezeknek az embereknek van nagy esélye arra, hogy menekültként elfogadja (nem befogadja) az adott öböl menti ország.



Ezek az emberek mindig csupán a vízumaik meghosszabbítását kérhetik, vagy csak belépő vízumot válthatnak ki, hogy családjaikat meglátogathassák.
„A hagyományos és a közösségi médiában is sokat beszélnek róla, hogy a Szíriához való viszonylagos közelségük és anyagi jóllétük miatt ezeknek az országoknak sokkal nagyobb részt kéne vállalniuk a menekültek fogadásából és segítéséből, mint Európának. Egyesek szerint egyenesen kötelességük volna a több mint négy éve háborútól és dzsihádista csoportok támadásától szenvedő szíriaiak befogadása.” – publikálta a BBC.

Közösségi oldalakon rengeteg csoport alakult már Európában, ahol szíriai, vagy arab emberek kritizálják az öböl menti gazdag országokat, hogy nem fogadják be a menekülteket. A gazdag arab országokat ez nem érdekli. Kizárólag az, hogy az iszlám vallást terjesszék és mecseteket építsenek Európában, amire az Európai Unió és természetesen Soros György rábólint.



Hiszen a muszlim vallás hódító és érdeke az egyre jobban való terjeszkedés. Munkaerő tekintetében az öböl menti országok azt az álláspontot követik, hogy szakképzetlen és olcsó munkaerőt inkább Indiából, vagy a dél-kelet-ázsiai országokból toboroznak. Ezek az emberek gazdasági migránsként élnek Kuwaitban, Katharban és az Egyesült Arab Emirátusokban és igénytelen tömegszállásokon laknak családjuk nélkül.

 

Ezekben az országokban az arab származású lakosok is csupán legfeljebb középvezetői állást kaphatnak. Kuwait és Szaúd-Arábia kifejezetten arra törekszik, hogy kizárólag helyi emberekkel töltsék be az egyén számára jól jövedelmező állásokat.

Azoknak az embereknek, akik nem ezekben az államokban születtek, rendkívül nehéz a dolguk, hiszen, ha stabil életet akarnak építeni, hellyel-közzel megy, de az állampolgárság megszerzése lehetetlen!

Forrás: orientalista.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com