Nem jó dolog farkasembernek lenni

Sokan rajonganak a vérfarkasokért, akik a valóságban súlyos betegségekben szenvednek. Alkonyat, Vámpírnaplók, és megannyi könyv és film foglalkozik a természetfeletti lényekkel, amelyek közül a vámpírok és angyalok mellett, a vérfarkasok is álom férfiak, vagy gyönyörű nők a művekben.

A valóságban farkasembernek, avagy vérfarkasnak, lenni nem olyan jó dolog, ugyanis, ahogy a vámpírok, úgy a vérfarkasok kultusza is betegségekhez köthetőek, amiket a múltban még nem ismertek fel.

A farkasember-kórban szenvedő emberek bőre elszíneződik, kisebesedik. Az arc- és testszőrzetük rettenetesen megsűrűsödik, és megnövekszik.

Az idegi rendellenesség következtében a betegeknek nem csak a testük, hanem a viselkedésük is megváltozik. Bizonyos anyagoktól heves allergiás reakciók alakulnak ki náluk és elkerülik a vakítóan éles fényt is.

A farkasember-kór olyan ritka betegség, hogy a középkor óta csupán ötven esetet dokumentáltak, ezért még a modern orvostudomány sem tud sokat róla.

Az igazi vérfarkasokat nem csak ez a kór jellemzi, hanem a lycantrophia is, ami egyfajta elmebetegség. Akik ebben szenvednek, azok farkasnak képzelik magukat. A viselkedésüket úgy változtatják meg, hogy felveszik az állat viselkedését. A lycantrophiában szenvedő képes arra is, hogy nyers hússal táplálkozzon, ami akár emberé is lehet.

A régi korokban még nem ismerték ezeket a betegségeket, ezért rengeteg legenda és mendemonda született a vérfarkasokkal, farkasemberekkel kapcsolatban.

Voltak, akik úgy vélték, hogy ők valójában fekete mágiát űző varázslók, vagy az ördögtől kapott övvel, kenőccsel képesek farkassá változni, és gyerekeket falnak fel.

Más történetek szerint, azok, akik a farkasember lábnyomából ittak, szintén elkapták a kórt. Ha egy vérfarkast pedig elégettek, akkor a füstöt tilos volt belélegezni, mert attól is át változhattak az emberek.

A történelmi emberek megoldást is találtak arra, hogy hogyan lehet kigyógyítani a farkasembereket a kórból. A romantikus megoldás erre az volt, hogy az igaz szerelmük könnycseppje meggyógyítja őket. Más megoldás szerint az Árnika krém, egy pap, vagy egy rájuk dobott ruhadarab is elég a gyógyuláshoz.

A különböző legendákból azt is megtudhatták az emberek, hogy miről ismerhetőek fel a farkasemberek. Ilyen biztos jel volt az összeérő szemöldök, a középső ujjnál hosszabb gyűrűsujj, a szőrös tenyér, hosszú körmök.

Ezen kívül még élesebbnek tartották az érzékszerveiket. Táplálkozás tekintetében az volt gyanús, aki nyers és véres húst evett.

A farkasemberek viselkedése a telihold közeledtével izgatott, levert vagy rémült lett. Nem tudtak tisztalelkű ember szemébe nézni, és gyakran tört rájuk dühkitörés, és agresszív viselkedés.

A korai középkorban úgy hitték a hívők, hogy egy-egy lovag akkor kapta meg a farkasember átkot, amikor felvett valamiféle mágikus ékszert, amit a hűtlen kedvesétől kapott.

Romániában erdei istenként imádták a Farkas Úrat, más néven Silvanust. Az öregembernek elképzelt istenség, széles, virágokkal, páfránnyal díszített kalapot viselt. Hosszú szarva, kecskepatája, szőrös alteste volt. A románok úgy tartották, hogy ő gyűjti össze a farkasokat, hogy az emberekre uszítsa őket, amiért azok veszélyeztetik a területét.

Kanadának is megvolt a maga farkas legendája. Ott Loupgarou-nak nevezték a farkasszerű teremtményt, akinek csak a feje olyan, mint a farkasoké. Ő a vámpírokhoz hasonlóan, kiszívta az áldozatai vérét, akik ezután farkasemberré változtak, de csak a 101. napra alakultak át. Akkor vért kellett inniuk, és át kellett adniuk a kórt.

Az ókori görögök is hittek már a farkasemberekben. Az ő legendájuk úgy szólt, hogy Lükaón emberhússal akarta megetetni Zeuszt, aki dühében farkassá változtatta Lükaónt, és az udvartartását. Csak a szemüket hagyta meg emberinek.

Szent Kristófról, az utazók védőszentjéről, is szól egy történet, amely szerint farkasfeje volt. Fiatalkorában érdes, torokhangon beszélt. Rendkívül vadul viselkedett, és emberhúson élt.

A megváltás akkor érkezett hozzá, amikor egyszer elgondolkodott eddigi életén. Akkor egy angyal jelent meg előtte, aki megérintette az ajkát. Szent Kristóf attól kezdve a világ összes nyelvén tudott beszélni, és hirdette az Evangéliumot.

Ám nem csak kitalált személyekről szólnak a történeteket. Egy nagyon is valóságos esemény 1589-ben történt, amikor is Köln közelében található, Bedburban, egy vagyonos földműves, Peter Stubbe, tizenhárom gyereket, a saját fiát, és két terhes nőt ölt meg, amiért farkasembernek képzelte magát. Tettéért boszorkányperbe fogták, és kivégezték.