Rejtélyes helyek megdöbbentő titkairól hull le a lepel

Ismerd meg Michelangelo kamrájának, az Avebury térnek és nyolc másik helynek a titkait!Hálával tartozunk a történészeknek és a régészeknek azért, mert az ő lelkes munkájuknak köszönhetően, sokat tudunk a múltról, ám még így is akad több olyan hely, például ősi temető, régi kastély, helyiség, amiknek titkai még ma is lázban tartják az embereket.

Michelangelo kamrája: A Firenzében található Medici kápolnák múzeumának új kijáratra volt szüksége 1975-ben a megnövekedett turistalétszám miatt. Az igazgatónak el kellett döntenie, hogy hova kerüljön a kijárat.

Amikor elkezdték az átépítést, akkor egy szekrény alatt megtalálták azt a csapóajtót, ami egy kamrába vezetett. Először azt hitték, hogy csak egy tároló helyiségről van szó, ám az igazgató fantáziáját nagyon izgatta a titkos kamra, ezért eltávolította a vakolatot, ami a XX. század egyik legnagyobb művészeti felfedezéséhez vezetett, ugyanis a vakolat alatt kréta és szénrajzok voltak.

Kiderült, hogy igazi reneszánsz korabeli kincsre akadtak rá, hiszen a rajzok Michelangelo elveszett munkái voltak. Dal Pogetto igazgató azt mondta, hogy az alkotások 1530-ban készülhettek, ugyanis Michelangelo akkor bujkált Firenze legbefolyásosabb családja, a Medicik elől, mert néhány évvel korábban hátat fordított nekik, ám a tudósok akkoriban ebben nem értettek egyet.

Brogdar pillangói: Nagyon híres régészeti kutatóhely a Ness of Brogdar, a skóciai Orkney-ban, ám a terület idén vált igazán különlegessé, köszönhetően egy új felfedezésnek. A hely eddig a neolitikus állóköveiről és épületeiről volt ismert, de az egyik faluban valami igazán rejtélyeset találtak a kutatók.

A felfedezett tömbön olyan láthatatlan rajzok voltak, amik korábban egyik képen sem látszódtak, ám most valaki jókor volt, jó helyen, mert a fény olyan szögben esett a tömbre, hogy láthatóvá váltak a rajta lévő faragások, amik pillangóra és csokornyakkendőre hasonlított.

A tudósok úgy gondolják, hogy direkt úgy helyezték el a rajzokat, hogy azokat csak akkor lehessen látni, ha bizonyos körülmények adottak ehhez, ám az továbbra is rejtély, hogy vannak-e még ehhez hasonló rajzok a Ness of Brogdar területén.

Rituális vidék: Több, mint 5000 éves a Bryn Celli Ddu temetkezési hely, ami Anglesey-ben található, és ahol 1865 óta folynak a feltárások. A területnek a nyári napfordulóhoz van köze, ugyanis a napfény megvilágítja a belső termet egy folyosón keresztül, ám kiderült, hogy nem ez az egyetlen ilyen létesítmény a környéken.

A kutatók rájöttek, hogy valójában az egész vidék rituális célokat szolgált évezredeken keresztül. A legnagyobb és egyben a legérdekesebb felfedezést 2016-ban tették, amikor a kutatók ősi temetkezési halomra bukkantak. Amikor idén a megfelelő eszközökkel folytatták a terület feltárását, akkor kiderült, hogy a halom csak egy része a hatalmas temetőnek.Az Avebury tér: Európa legnagyobb kőgyűrűje a 330 méter átmérőjű Avebury, amivel kapcsolatban senki sem tudja, hogy a neolitkori emberek milyen megfontolásból alkották meg a 100 hatalmas kőtömbből álló kőgyűrűt.

A rejtélynek szerencsére van egy része, amit könnyű megérteni, hála az 1939-es ásatásnak, amely megalitokat fedezett fel a központi obeliszk körül. A közelmúltban végzett radaros vizsgálatokból kiderült, hogy ezek csak egy részét képzik az eredeti oszlopsornak, ami 30 méter hosszú oldalakkal rendelkezik.

A felfedezés megváltoztatta azt az elméletet, amit korábban Avebury-vel kapcsolatban állítottak fel, ugyanis az arról szólt, hogy a neolitkori emberek kívülről kezdték az építkezést. Most azt gondolják a kutatók, hogy a belső kör előbb készült el, tehát szerényebb épületnek indult a hely, amihez idővel hozzáépítették a többi kört, ám az még mindig rejtély, hogy mi célból hozták létre a teret.

A Poulos-szoba: Alexandra Poulos otthona nem szerzett világhírnevet, de az amerikai történelem egyik eseménye miatt felejthetetlen a pennsylvaniai Landsowne-ban található ház, ugyanis kiderült, hogy azon a területen fekszik, ami alatt földalatti vasút húzódott.

A ház tavaly még igencsak romos állapotban volt, emiatt a tulajdonos azzal bízott meg egy céget, hogy javítsák ki a falakat. A tulajnak ekkor rémlett fel a pince alatti pince története, amit a szomszédjától hallott, ám nem járt utána, hogy a sztorinak van-e valóságalapja.

A tulaj tavaly megkérte a munkásokat, hogy a falak kijavítása után ennek is járjanak utána. A munka eredményeként a mesterek egy 5 méter hosszú, 1,8x2,4 méter széles termet találtak. A helyi történészek megvizsgálták a felfedezett helyiséget, amiről megállapították, hogy a földalatti vasút része, ami azért fontos, mert a földalatti mozgalom régen így segített a rabszolgáknak abban, hogy szabadok lehessenek.

Cat’s Brain tömegsír: Idén készített légi felvételen fedezték fel azt az új emlékművet Wiltshire-ben, amely a Stonehenge és Avebury között található, Cat’s Brain névre keresztelt területen, egy helyi farmer farmján található. Hamarosan kiderült, hogy egy neolitikus, nagyjából 5000 éves temetkezési helyet sikerült felfedezni.

A tudósok most azon dolgoznak, hogy megállapítsák a műemlék pontos korát és célját, illetve reménykednek, hogy megtalálják azoknak a maradványait, akik a másik két híres épületet építették. A „Halottak házának” elnevezett temető lehetőséget ad arra, hogy a kutatók egy olyan kort tanulmányozzanak, amelyben az első emlékműveket építették, ráadásul így könnyebben megérthető és megismerhető lenne a neolitikus társadalom.

Sally Hemings otthona: Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnökének az egyik rabszolgája volt Sally Hemings, aki több gyereket szült a virginiai Monticellóba található birtokon, amiről eddig nem lehetett tudni, hogy Hemings melyik részét nevezte otthonának, ám a régészek nemrég nyomott kaptak, amin elindulhattak.

Jefferson egyik unokája arról mesélt, hogy a rabszolganő az elnök birtokán található ház déli szárnyában lakott. A feltárások során az is kiderült, hogy azért tűnt el Hemings szobája, mert 1941-ben férfi mosdóvá alakították a látogatók kedvéért.

A szoba Jefferson lakosztálya mellett került elő. Az ablaktalan helyiség nagyon kicsi, 4,5 méter széles és 4 méter hosszú, és 1809-ben építési törmelékből készült. Hemings életéről eddig nagyon keveset lehetett tudni, ezért most a kutatók a szobában talált tárgyakból próbálnak képet kapni a nőről, aki még így is jobb körülmények között élt, mint Jefferson másik 599 rabszolgája.A Coughton Court titkos szobája: I. Jakab angol király az uralkodása ideje alatt törvényen kívül helyezte a papokat. Ebben az időben Coughton Court egy katolikus család tulajdonában állt. A XVI. és XVII. században a katolikusok rengeteg búvóhelyet, úgynevezett paplyukakat építettek az üldöztetés miatt.

Ezeket a titkos helyeket csak az 1850-as években találták meg az épület akkori tulajdonosai, és csak 2017-ben sikerült kideríteni, hogy milyen célból építették a termet, amit direkt úgy alakítottak ki, hogy minél nehezebb legyen megtalálni.

Idén lézerszkenner sikerült feltárni a termet, ami még a katonákat is összezavarta, ugyanis csak egy álca volt, ami alatt ott rejtőzött az igazi búvóhely.

Sennacherib palotája: Az Iszlám Állam terrorszervezet folyamatosan pusztítja az olyan épületeket, amelyek fontos szerepet játszottak a történelemben. 2014-ben ennek a rombolásnak esett áldozatául az a palota, ami a ninivei Jónás próféta sírját jelölte.

Az iraki erők 2017-ben visszafoglalták a dombot, amin korábban az épület állt, a régészek pedig felmérhették a károkat. A robbantás miatt alig maradt valami a palotából, de a törmelék alól elképesztő dolog került elő, amikor a régészek azokat az alagutakat követték, amelyeket a terroristák ástak. Az út végén egy 2600 éves, sértetlen épületet találtak.

Ninive egy ősi asszír város volt a mai Irak területén, a palotát pedig Sennacherib királynak építették, majd az uralkodó leszármazottai éltek itt. Azt senki sem tudja, hogy a katonák mit vittek el, de az biztos, hogy sok értékes lelet, például egy felbecsülhetetlen értékű, i.e.672-ből származó felirat is megmaradt a palotában.

Jézus temetkezési helye: A XIX. században épült a jeruzsálemi Szent Sír-templom, ami a kereszténység legszentebb helyét, Jézus sírját jelöli, amiről azt feltételezték, hogy az épület közepén található, ám az valószínűleg már rég nincs meg.

Tavaly a régészek radarral vizsgálták meg az épületet, amiben találtak egy barlangot, ami elől eltávolították azt a márványtáblát, ami állítólag azt a padkát takarta, ahol Jézus teste feküdt. A régészek itt törmeléket találtak, majd folytatták az ásatást, aminek eredményekét egy olyan márványtáblát találtak, amire keresztet véstek.

A márványtábla felemelése után rábukkantak az eredeti, mészkőből vájt, temetkezési ágyra. Emberi maradványokat nem találtak, tehát rejtély, hogy Jézus, vagy valaki más feküdt ott, ám az biztos, hogy a tudósokat alaposan meglepte a felfedezés.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com