Valódi boszorkányok reinkarnációi lehetünk

Lehet, hogy benned született újjá a következő öt pórul járt boszorkány egyike.anna kolRengeteg asszonyt vádoltak a múltban azzal, hogy boszorkány. Közülük nagyon sok nőt ártatlanul kínoztak és öltek meg, de a történelemben akadtak olyan alakok is, akik esetében feljegyzések bizonyítják, hogy értettek a mágiához, ami végül a vesztüket okozta.

Mivel mind halottak, ezért a lélekvándorlás miatt nem elképzelhetetlen, hogy a történelem pórul járt boroszkái ma is köztünk élnek egy új testben, új életúttal.

Anna Koldings – A Gonosz Anyja: A dán boszorkányt azzal vádolták meg, hogy vihart keltett azért, hogy így végezzen Anna királynővel, aki IV. Jakab újdonsült feleségeként hajózott az új otthona felé, Oslóba.

Később a hajón dolgozó pénzmestert kihallgatta a hatóság. Christoffer Valkendorf egy Karen nevű takácsot vádolt meg azzal, hogy ő küldött kis ördögöket a hajóra, hogy azok vihart kavarjanak, illetve a pénzmester állította, hogy ő is próbált harcolni az ördögök ellen.

Miután elfogták Karent, ő természetesen semmit se vallott be, hanem megpróbált mást bemártani, és Annát nevezte meg, mint a vihar okozóját. Annát elfogták, megkínozták, aminek következtében még öt tettestársat nevezett meg, köztük a koppenhágai polgármester nejét, Malint és Karenét.

Az ügyben végül Annát és tizenkét társát égették meg Kronborg várában, Koppenhágában 1590-ben. A legenda szerint Anna Halloween éjszakáján kísért, hacsak nem reinkarnálódott.

Märet Jonsdotter – A lovagló és pajzánkodó boszorkány: A XVII. századi Svédországban történt, hogy Märet Jonsdotter úgy lovagolt meg egy férfit, mintha az illető ló lenne. Állítólag ez a mesebeli Blockula mezőn történt, ahol a nő rendszeresen megjelent a boszorkányszombatokon.

Egy másik esetben Märet a testvérével teheneken lovagolt a mezőn, majd levágta az állatokat és intim kapcsolatot létesített az Ördöggel, legalábbis ezt állította az asszony húga.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Märet neve azért vált híressé, mert ő volt az első áldozata a Svédországon végigseprő nagy boszorkányüldözésnek 1668 és 1676 között.

Az asszonyt először egy helyi pásztor lánya, Gertrud Svensdotter vádolta meg, miután a nő apja hiába csapta a szelet a boszorkánynak. Getrud egyébként okosan védte magát, ugyanis többször gyanúba keveredett, mint boszorkány. Amikor az ítélőszékre került, akkor azt vallotta, hogy Märet tanította és kényszerítette a fekete mágiára.

A vádlott semmit se vallott be, ezért a kor törvényei miatt nem végezhették ki. A boszorkány hisztéria azonban egyre nőtt Svédországban, ahol az igényekhez igazították a törvény szavát, aminek értelmében 1672-ben újra megvádolták a nőt. Märet 1672-ben kapta meg a halálos ítéletet, aminek értelmében lefejezték, majd elégették.maretMerga Bien – A gazdag boszorkány: A történet egyik főszereplője Balthasar von Dernbach, aki a német misztikus Fulda város apátja, hercege és megrögzött boszorkányvadásza volt. A férfi rengeteg vádiratot írt 1603 és 1606 között.

A másik főhősünk Merga Bien német örökösnő, aki állítólag úgy szerezte a vagyonát, hogy megölte a második férjét, a gyerekeivel egyetemben. A gyilkosságokat nem önszántából követte el, ugyanis megszállta egy boszorkány szelleme, ráadásul olyan boszorkányszombaton vett részt, ahol a Sátán is a tiszteletét tette.

Legalábbis ezt vallotta Merga, amikor megkínozták. Habár a börtönbe zárt asszony terhes volt, még ez sem menthette meg a kínzástól, hiszen a bíróság biztos volt abban, hogy a gyerek apja a Sátán, tehát a magzat is gonosz.

A fuldai boszorkányperek során 250 gyanúsítottat találtak 3 év leforgása alatt, de ezek közül Merga ügye vált igazán híressé. A nőt elevenen égették meg, a szelleme pedig a mai napig visszajár, hogy terhes nőket szálljon meg azért, hogy a babákat a túlvilágra vigye, így tisztelegve a meg nem született gyermeke előtt.kathKatharina Henot – A postamester boszorkány: Boszorkány és postamester volt Katharina, aki a németországi Kölnben élt a férjével, Heinrich Neuden-nel és bátyjával Harger Henot-tal, a helyi posta hivatalt pedig az apjától örökölte meg. Katharina ezzel az első női postamester lett Németországban, ami anno rengeteg konfliktust szült a császári udvarral, mert II. Leonhard gróf von Taxis központosítani szerette volna a postát.

A városban 1626 és 1631 között zajlottak le a boszorkányperek. 1627-ben egy apáca azt állította, hogy gonosz erők szállták meg, és ezért csakis Henotték a felelősek. 1627 januárjában letartóztatták a családot, mert az apáca vádaskodása után több gyanús betegség és haláleset történt a kolostorban, ahol mindenki azt hitte, hogy ez a fekete mágia eredménye.

A Henot család tagadta a vádakat, ami természetesen azt jelentette, hogy következő lépésként jött a kínpad, ám hiába nyúzták Katharinát, mert ő makacsul tagadta, hogy boszorkány lenne. A törvényt nem érdekelte, hogy a nő az ártatlanságát bizonygatja, ugyanis boszorkányság vádjával megégették. A nő bátyja, Harger megpróbálta rávenni a császári udvart, hogy engedjék el a testvérét, mert ártatlan, de a kísérlete kudarcba fulladt.

A későbbi kutatásokból kiderült, hogy Katharina ellen nem hoztak jogerős ítéletet, és nagyon valószínű, hogy összeesküvés áldozata lett, ami nem egyedülálló a boszorkányüldözés időszakából, hiszen akkoriban könnyen el lehetett tüntetni a nem kívánt személyeket azzal, hogy boszorkánynak nevezték. Katharina pedig nem csak gazdag, hanem sikeres is volt nő létére, tehát biztos, hogy sok ember szerette volna félreállítani.

A kivégzés után Harger megpróbálta tisztára mosni a család nevét, majd a sors iróniájaként ő volt az, aki 1629-ben boszorkánynak kiáltotta ki Christina Plumot, aki a boszorkányperek másik áldozata lett. A képen látható szobor Katharina kivégzése után készült és a Henottékat ábrázolja. Az alkotást a kölni Városházán lehet megtekinteni.MarieMarie Laveau – A Vudu Királynő: New Orleans leghíresebb boszorkánya, aki színes bőre ellenére, szabad nőként született Louisiana-ban 1801. szeptember 10-én. Az asszony a vudu mágia és a babái tették olyan híressé, hogy ő lett New Orleans Vudu Királynője.

Marie amellett, hogy rendkívüli képességekkel bírt, még gyönyörű, bölcs, bátor asszony volt, akinek a házi kedvence egy Zombie névre keresztelt kígyó volt. A Vudu Királynő gyógyítóként is dolgozott, és igen magas rangú emberek, politikusok is megfordultak nála.

Marie valószínűleg mázlista volt a boszorkányok között, amiért az 1800-as években született, mert valószínűleg az 1600-as években őt is megégették volna, főleg akkor, ha tudomást szereztek volna arról, hogy ért a nekromanciához, az agykontrollhoz, a telekinézishez.

A XIX. században viszont több ezer hívővel büszkélkedhetett. 1874-ben például 12 ezren vettek részt egy számára rendezett ünnepségen. Marie békésen, az otthonában halt meg 1881. június 15-én. A boszorkány tudását a lánya, második Marie Laveau. (1827-1895) vitte tovább, mert ő is értett a vudu mesterséghez.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com