Augusztus 30-án lesz Ráday Mihály rendező, operatőr búcsúztatása

Augusztus 30-án búcsúztatják Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendezőt, operatőrt Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte a család az MTI-vel hétfőn.A városvédő 79 éves korában, súlyos betegség után július 16-án hunyt el. Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később rendező szakát.     


1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. A legismertebbek közé tartozik a Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat. A tévénézők mégis leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt.
    

1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város "műemléki alapjának" és "helyi értékvédelmi rendeletének", helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte egyebek között az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását.


Ő szervezte meg a "városvédő fotózást", amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett. A városvédő írásaiból több könyv jelent meg, benne több ezer fényképpel. A Szabad Demokraták Szövetségének színeiben 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő és a környezetvédelmi bizottság tagja, 1990-1991-ben alelnöke volt. Ráday Mihály 2021. júniusában lett Budapest díszpolgára.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

A történelem híres látnokai, akiknek néhány próféciája egyelőre nem valósult meg.

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

A hét csillagból csak kettőt kaptak ezek a légitársaságok.

A csillagjegyek veszélyességi listája

A csillagjegyek veszélyességi listája

Ki az, aki nemcsak ütni, hanem szélsőséges esetben, ölni is képes dühében?

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Néhányan esküdni mernének, hogy misztikus hatalommal bír a Nanteos Kupa, Szent Mura harangja, vagy például Drake dobja.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

Minden, amit Venomról tudni kell

Minden, amit Venomról tudni kell

A legfontosabb információk az október 4-én érkező filmről.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

A rendőrség a videó alapján keresi az elkövetőt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

http://ujhazak.com