Két halálos áldozata van az M5-ösön történt balesetnek

Már két halálos áldozata van az M5-ös autópályán, Kecskemétnél történt hétfő délelőtti balesetnek, amelyben két teherautó és egy rendőröket szállító busz ütközött össze. A buszsofőr után meghalt az egyik utas, egy rendőr is.Vincze-Messzi Adél, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek kora délután elmondta: az M5-ös autópálya 87-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt balesethez mentőhelikopter is érkezett. A rendőrségi szolgáltatást végző civil autóbusz sofőrje, valamint a buszon utazó egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A járműben utazó rendőrök közül hárman súlyosan, tizenketten könnyebben sérültek meg - ismertette.

    
Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: a buszba szorult négy embert a kecskeméti tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. Az autópályát az érintett szakaszon mindkét irányban lezárták: a Röszke felé haladókat a 74-es kilométernél, a főváros felé tartó forgalmat pedig a 91-es kilométernél terelik le a sztrádáról.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

A történelem híres látnokai, akiknek néhány próféciája egyelőre nem valósult meg.

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

A hét csillagból csak kettőt kaptak ezek a légitársaságok.

A csillagjegyek veszélyességi listája

A csillagjegyek veszélyességi listája

Ki az, aki nemcsak ütni, hanem szélsőséges esetben, ölni is képes dühében?

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Néhányan esküdni mernének, hogy misztikus hatalommal bír a Nanteos Kupa, Szent Mura harangja, vagy például Drake dobja.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

Minden, amit Venomról tudni kell

Minden, amit Venomról tudni kell

A legfontosabb információk az október 4-én érkező filmről.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

A rendőrség a videó alapján keresi az elkövetőt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

http://ujhazak.com