Öt kábítószercsempészt ítéltek szabadságvesztésre

Öt év tíz hónap és tíz év közötti szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék első fokon öt csempészt, aki 2014-ben nagy mennyiségű kábítószert szállított Hollandiából Magyarországra - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.Ibolya Tibor azt írta, a vádirat szerint a román állampolgárságú elsőrendű vádlott telefonon, "virágnyelven" rendelte meg a kábítószert az ismeretlen holland társaitól, a behozatalt pedig a pomázi illetőségű másodrendű és negyedrendű vádlottak intézték. Ők álnéven bemutatkozva egy magyar fuvarozó céget bíztak meg a Hollandiában autóalkatrészekbe rejtett kábítószer szállítására.

    
A kábítószert rejtő autóalkatrészekért a másod- és negyedrendű, valamint a harmadrendű vádlott felváltva, személyesen utazott ki Hollandiába, ahol kifizették a vételárat, megvárták a megrendelt fuvarozó cég teherautóját, majd előre megbeszélt időpontban, Rotterdamban az utcán felrakodtak - tette hozzá. A Magyarországra érkező szállítmányt az éppen itthon maradt vádlottak vették át a fuvarozó cég telephelyén, és már a következő napokban megkezdték a kábítószer értékesítését a szállítmány érkezéséről előre értesített viszonteladóknak, például az ügy ötödrendű vádlottjának.
    

A Fővárosi Törvényszék az öt vádlottat a közelmúltban nem jogerősen öt év tíz hónap és tíz év közötti szabadságvesztésre ítélte jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Az ügy hatodik vádlottját - akinek az ügyészség vádirata szerint a figyelés volt a feladata - a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette - olvasható a közleményben.
    

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, és a hatodrendű vádlott bűnösségének megállapításáért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért jelentettek be fellebbezést.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

A történelem híres látnokai, akiknek néhány próféciája egyelőre nem valósult meg.

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

A hét csillagból csak kettőt kaptak ezek a légitársaságok.

A csillagjegyek veszélyességi listája

A csillagjegyek veszélyességi listája

Ki az, aki nemcsak ütni, hanem szélsőséges esetben, ölni is képes dühében?

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Néhányan esküdni mernének, hogy misztikus hatalommal bír a Nanteos Kupa, Szent Mura harangja, vagy például Drake dobja.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

Minden, amit Venomról tudni kell

Minden, amit Venomról tudni kell

A legfontosabb információk az október 4-én érkező filmről.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

A rendőrség a videó alapján keresi az elkövetőt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

60 év alatt 2,4 millió gyerek életét mentette meg az aranykarú férfi

60 év alatt 2,4 millió gyerek életét mentette meg az aranykarú férfi

Az ausztrál úriember 60 éven át segített, hogy minél több baba maradhasson életben

http://ujhazak.com