Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen (2. rész)

Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség.A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, "hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".

    
A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy "a játszma végleges lezárása érdekében" megöleti a sértettet, és 1997 szeptemberében megbízott egy az éjszakai életből közismert személyt, aki 12 millió forintért vállalta Fenyő János megölését, ám miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ezután bízta meg Fenyő János megölésével "P. Tamást" - Portik Tamást -, akit 1994 óta ismert.
    

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette "J. R-t" - Jozef Rohácot - Fenyő János megölésére. Jozef Rohác 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyő Jánoshoz lépett, és egy géppisztollyal kivégezte. (A Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot már jogerősen elítélték.)
    

A Fővárosi Főügyészség "Gy. Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre" - áll a közleményben. Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

A történelem híres látnokai, akiknek néhány próféciája egyelőre nem valósult meg.

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

A hét csillagból csak kettőt kaptak ezek a légitársaságok.

A csillagjegyek veszélyességi listája

A csillagjegyek veszélyességi listája

Ki az, aki nemcsak ütni, hanem szélsőséges esetben, ölni is képes dühében?

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Néhányan esküdni mernének, hogy misztikus hatalommal bír a Nanteos Kupa, Szent Mura harangja, vagy például Drake dobja.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

Minden, amit Venomról tudni kell

Minden, amit Venomról tudni kell

A legfontosabb információk az október 4-én érkező filmről.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

A rendőrség a videó alapján keresi az elkövetőt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

http://ujhazak.com