Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

Elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta 2015. augusztus és 2016. január vége között, hogy a gyakorlatban szerzett konkrét tapasztalatok, adatok alapján dönthessenek a későbbi beszerzésről - jelentette be Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken, sajtótájékoztatón, Budaörsön.carA posta vezérigazgatója hangsúlyozta, a posta a logisztikai munka elvégzéséhez, a csomagkézbesítéshez költséghatékony és környezetkímélő megoldásokat keres. Szarka Zsolt kiemelte: a tesztelés végén összesítik a tapasztalatokat, és kiderül, mennyiben lehet az elektromos járműveket a posta munkájában használni.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint a tesztelés időszakában a elektromos gépjárműveket a Citroen (Citroen Berlingo), a Nissan (Nissan ENV 200), a Volkswagen (VW Golf7), a Kia (Kia Soul), valamint a Renault (Renault Kangoo) bocsátotta a cég rendelkezésére, a motorkerékpárokat pedig a Govecs biztosította.

Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatokra, a motorokat futárpostai szolgáltatásban tesztelik - mondta. A hagyományos meghajtású járműveknél 100 kilométerre vetítve az üzemanyagköltség 3500 forint, elektromos autóknál 1000 forint alatt lehet - jegyezte meg.

A vezérigazgató szerint az elektromos járműveket a sűrűbben lakott településeken lehetne célszerűen használni, ezeken a helyeken kisebbek a megteendő távolságok, sok a megállás. Hosszú távon véleménye szerint több száz elektromos jármű kerülhet a posta flottájába.

A tesztautókkal a Magyar Posta az eddigi tapasztalatok szerint - feladattól függően - átlagosan 60-100 kilométert tesz meg naponta. A cég az elmúlt két évben elkezdte autóflottája korszerűsítését, 2013 óta 500 autót cserélt le, a közeljövőben pedig további több száz új autó üzembe helyezését tervezi. A korszerűsítésnek köszönhetően a posta 12 000 járműből álló flottájának átlagéletkora 10 évről 8 évre csökkent - mondta a vezérigazgató.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com