Milliárdos összegű fiktív számlázás miatt emeltek vádat

Több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlázás ügyében emelt vádat az ügyészség két - főleg médiareklámokkal és internetes oldalak üzemeltetésével foglalkozó - gazdasági társaság tulajdonosai és hét társuk ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Az ügy első- és másodrendű vádlottja, H. Endre és H. János 2009-ben döntött úgy, hogy a cégeik után fizetendő általános forgalmi adót, az áfát fiktív számlák felhasználásával csökkenti. Ennek érdekében két, színlelt vállalkozói tevékenységet végző cégtől fiktív számlákat fogadtak be, egyebek mellett weboldalak készítése, fejlesztése, karbantartása, valamint piackutatás címén, majd a valótlan tartalmú számlákat szerepeltették a könyveléseikben és az adóbevallásaikban.

bírói kalapács

A színlelt tevékenység leplezése érdekében H. Endre a valótlan tartalmú számlákon feltüntetett összegeket átutaltatta a fiktív számlákat kiállító két cég bankszámláira, ezeket a stróman ügyvezetők készpénzben felvették és visszajuttatták a vádlotthoz. 2009 októbere és 2011 szeptembere között több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlát fogadtak be a két cégtől, és ezzel mintegy 260 millió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Az ügyben meggyanúsított kilenc ember ellen a Fővárosi Főügyészség "adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat" - írta közleményében az ügyészség.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com