Vádat emeltek egy Pest megyei uzsorás ellen

Alapvető élelmiszereket árult pándi kisboltjában magas kamattal megtoldott hitelre az a férfi, aki ellen uzsora-bűncselekmény miatt emeltek vádat - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

1244543766birosag468

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a vádlott csekély mennyiségű, beárazatlan árut tartott a Pest megyei kis faluban lévő boltjában, és az alapvető élelmiszereket másfél, kétszeres áron kínálta. A férfi csak a helyben lakó, általa ismert embereket szolgálta ki, többnyire olyanokat, akik családi pótlékból, gyesből, segélyekből tartották el családjukat, és kénytelenek voltak hitelre vásárolni.
A boltos "megállapodott" a vevőkkel, hogy havonta milyen összeg erejéig vásárolhatnak, majd a következő hónapban - miután az érintettek megkapták a családi pótlékot, illetve az egyéb juttatásokat - a tartozás rendezésével egyidejűleg 10 százalékos kamatot is fizetni kellett. A késlekedőknek további 50, vagy 100 százalékos kamatot számított fel - magyarázta a szóvivő.

Volt olyan sértett, aki 50 ezer forintnyi élelmiszerért 85 ezret fizetett havonta, de olyan is, aki két év alatt összesen 200 ezer forintot költött, mégis utólag 800 ezret fizetett. A tartozásokat a boltos egy füzetben vezette, a vásárlásról pénztárbizonylatot nem adott.
A Nagykátai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekménnyel vádolja a férfit - közölte a szóvivő.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com