Az Európai Bíróság ítélete itt olvasható a Kásler ügyben - Nem örülhetnek a bankok!

A Kásler - OTP ügyben a Kúria nem tudott anno dönteni és az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért.


Nem örülhetnek felhőtlenül a bankok az Európai Bíróság döntésének.
Az Európai Bíróság döntése a banki várakozásoknál sokkal szigorúbb lett.

A Kúria vizsgálhatja az árfolyamrés tisztességtelenségét. Ez a feltétel az Európa Bíróság szerint nem alapvető eleme a szerződésnek. Az árfolyamrés alkalmazása a szolgáltatás arányos ellenértéke lenne, és ezért nem lenne megállapítható a tisztességtelensége. Ezzel szemben azt mondta ki a testület, hogy nem tekinthető a szolgáltatásért fizetendő díjazásnak. A bíróság szerint a Kúriának kell eldöntenie, az árfolyamrés alkalmazása világos és érthető-e, vagyis emiatt fennállhat-e a tisztességtelenség.

A Portfólió.hu összefoglalta az Európai Bíróság döntését, melyet itt olvashatnak:

GavelA tisztességtelen szerződéses feltételekről szóló irányelv előírja, hogy a fogyasztókra nem jelentenek kötelezettséget az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződésekben szereplő tisztességtelen feltételek. A szerződés elsődleges tárgyát, valamint az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelését meghatározó feltételeket illetően azonban az irányelv lehetővé teszi a tagállamok számra, hogy az átültető nemzeti jogszabályukban előírják, hogy ezekre a feltételekre nem terjed ki a tisztességtelen jellegükre vonatkozó értékelés, amennyiben azok világosak és érthetőek. Az irányelvet átültető magyar jogszabályban szerepel e kizárás.

2008. május 29 én Kásler Á. és Káslerné Rábai H. devizában nyilvántartott jelzálog típusú kölcsönszerződést kötött egy magyar bankkal. A bank 14 400 000 magyar forint (HUF) (körülbelül 46 867 EUR) összegû kölcsönt nyújtott a kölcsönvevőknek.

A szerződésben kikötötték, hogy a kölcsön összegének svájci frankban való megállapítása e devizának a folyósítás napján érvényes, a bank által alkalmazott vételi árfolyamán történt. E feltétel alapján a kölcsön összegét 94 240,84 CHF ban határozták meg. A szerződés értelmében ugyanakkor az egyes fizetendő részletek forint összegét a bank által alkalmazott, az esedékesség napját megelőző napon érvényes svájci frank eladási árfolyamon kellett meghatározni.

A Kásler házaspár megtámadta a magyar bíróságok előtt azon kikötést, amely feljogosítja a bankot arra, hogy az esedékes törlesztőrészleteket a svájci frank eladási árfolyama alapján számolja. E feltétel tisztességtelen jellegére hivatkoztak, mivel az a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyamtól eltérő árfolyam alkalmazását írja elő annak visszafizetésére.

A felülvizsgálati kérelmet elbíráló Kúria azt a kérdést teszi fel a Bíróságnak, hogy a külföldi pénznemben meghatározott kölcsönszerződésre alkalmazandó átváltási árfolyamokkal kapcsolatos kikötés a szerződés elsődleges tárgyára, vagy a szolgáltatás ár/minőség viszonyára vonatkozik e. Azt is meg szeretné tudni, hogy a vitatott feltétel tekinthető e olyannyira világosnak és érthetőnek, hogy az irányelv értelmében mentesülhetnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó értékelés alól. Végül a magyar bíróság azt kívánja megtudni, hogy amennyiben a szerződés a tisztességtelen feltétel elhagyása esetén nem teljesíthető, a nemzeti bíróság jogosult e azt módosítani vagy kiegészíteni.

A Bíróság először is emlékeztet arra, hogy a szerződés elsődleges tárgyára vonatkozó feltételek tisztességtelen jellegére irányuló értékelés tilalmát szigorúan kell értelmezni, és kizárólag a szerződés alapvető szolgáltatásait megállapító feltételekre lehet alkalmazni. A Kúriának kell meghatároznia, hogy a vitatott feltétel a Kásler házaspár által kötött szerződés alapvető elemének minősül-e.

A Bíróság emellett megjegyzi, hogy a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegére irányuló vizsgálattól nem lehet azzal az indokkal eltekinteni, hogy az említett feltétel az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésére vonatkozik. E feltétel ugyanis a magyar forint és a svájci frank közötti átváltási árfolyamnak a törlesztőrészletek kiszámítása céljából történő meghatározására korlátozódik, ugyanakkor nem ír elő a hitelező által nyújtandó átváltási szolgáltatást. Márpedig ilyen szolgáltatás hiányában a vételi és az eladási árfolyam közötti különbözetből eredő pénzügyi teher, amelyet a kölcsönvevőnek kell viselnie, nem tekinthető valamely szolgáltatás ellenszolgáltatásaként fizetendő díjazásnak.

Másodsorban a Bíróság rámutat arra, hogy a szerződés elsődleges tárgyát meghatározó feltétel kizárólag akkor mentesül tisztességtelen jellegének értékelése alól, ha az világos és érthető. A Bíróság ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy e követelmény nem korlátozódik az alaki és pusztán nyelvtani szempontból érthető jellegre. Éppen ellenkezőleg, a kölcsönszerződésnek átlátható módon kell feltüntetnie a külföldi pénznem átváltási mechanizmusának okait és sajátosságait. A Kúriának kell így megállapítania, hogy a hitelező által a kölcsönszerződés megkötése során közzétett reklám és adott tájékoztatás alapján az általánosan tájékozott és ésszerűen körültekintő fogyasztó nem csak felismerni képes a külföldi pénznem eladási és vételi árfolyama közötti különbség fennállását, hanem képes-e értékelni is ez utóbbi árfolyam alkalmazásának a törlesztőrészletek kiszámítására és az általa felvett kölcsön teljes költségére gyakorolt hatásait.

Végül a Bíróság megállapítja, hogy abban az esetben, ha - a jelen ügyhöz hasonlóan - a tisztességtelen feltétel elhagyása esetén teljesíthetetlenné válik a szerződés, az irányelvvel nem ellentétes, hogy a nemzeti bíróság a megtámadott feltételt a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesítse. E megoldás ugyanis lehetővé teszi az irányelv céljának elérését, amely többek között a felek közötti egyenlőség helyreállítására irányul, a lehető legnagyobb mértékben fenntartva ugyanakkor a szerződés egészének érvényességét.

Ha nem volna megengedett az ilyen helyettesítés, és a bíróságnak meg kellene semmisítenie a szerződést, veszélybe kerülne a megsemmisítés szankciójából eredő visszatartó erő, valamint a fogyasztóvédelemre irányuló cél. A jelen esetben a megsemmisítésnek az lenne a következménye, hogy a visszafizetendő teljes fennmaradt kölcsönösszeg esedékessé válna. Márpedig ez meghaladná a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban büntetné őt, mint a hitelezőt, amely e következményre tekintettel lehetséges, hogy nem lesz annak elkerülésére ösztönözve, hogy ilyen kikötéseket illesszen a szerződéseibe.

forrás: www.portfolio.hu

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com