Csányi nagy mennyiségben adja el az OTP részvényeit - zuhanórepülésben az OTP papírjai

Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója nagy tételben adja el az OTP részvényeit.


kásler vs csányi
Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt kapott a devizahitelesek ügye. Csányi mindvégig úgy gondolta, hogy a bankok biztonságban vannak és nem fognak kártalanítani senkit, a bankok és a kormányok által okozott devizahitelek okozta károkkal kapcsolatban. A nyomás hatalmas a kormányon, hiszen Kásler Árpád már hadsereget szervez a jelenlegi rendszer megdöntése érdekében, mert nem akart tenni a hatalom semmit a devizahitelesek érdekében.

Mára viszont annyira felerősödtek a Kásler Árpád részéről történő fenyegetések, hogy a kormány is kezdi komolyan venni őt és a devizahiteleseket. Pár napja a Fidesz azt nyilatkozta, hogy megváltoztatja a szerződéseket. Persze az új jogszabályban szó sem lenne a már lezárt jogügyletekre. Ez a bejelentés igen egyenlőtlenül érintené az aktuális és a már lezárt ügyeket, hiszen emberek tízezrei mentek tönkre, családok szakadtak szét és tucatszámra lettek öngyilkosak.

Ajánld ezt a cikket, mert ez az ügy szinte minden családot érint!

Egyértelműnek tűnik, hogy Csányi menekül a részvényeitől, hiszen őt érintené a legjobban anyagilag a devizahitel szerződések utólagos módosítása. 


Egészen pontosan 7,8 milliárd forintnyi OTP részvénytől szabadult meg a bankvezér.[ads1]
Korábban a társaság több vezérigazgató-helyettese, igazgatósági tagja és felügyelő bizottsági tagja is szabadult már meg nagy mennyiségű OTP részvényektől.

Aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt hetekben több OTP felsővezető is OTP-részvényeket adott el, az OTP vezérigazgató-helyettesei, a felügyelőbizottság és az igazgatóság tagjai is eladták a papírokat.

Tegnap összesen 4,5 millió darabos forgalom, több, mint 35%-át Csányi eladása jelentette.
A kormány részéről hét elején Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter  azt mondta, hogy segítenének a devizahitelesek problémáján, az  OTP papírok mélyrepülése ekkor kezdődött.
Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!



Még további zuhanás az OTP-nél itt....

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com