Csányi Sándor ellen büntetőeljárás jön az OTP uzsorahitelezés miatt?!...

A cikk címe az is lehetne: Amikor a hatalmasságok egymásnak feszülnek.

Két nappal ezelőtt uzsorahitelezés bűncselekmény vádjával támadta Lázár János az OTP vezér Csányi Sándort.


Tegnap Csányi fenyegette meg Lázárt, hogy beperli azért amit mondott. 

Úgy gondolta, hogy mint politikus és az országunk egyik vezetője bármit mondhat. IGEN ez így is van, de amit mond annak súlya van, mivel:

A BTK szerint ha egy hivatalos személy bűncselekményt tapasztal, akkor köteles feljelentést tennie.


Az uzsora Magyarországon bűncselekmény  - ezért mivel azt nyilatkozta a nagy nyilvánosság előtt, hogy Csányi Sándor uzsorás - kötelező Csányi Sándor ellen büntetőeljárást indítania.Csányi-bűncselekmény



"Csányi Sándor az ország első számú uzsorása, bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől megszerzett milliárdjaival, egy ekkora ember szavaival nem tudok mit kezdeni, mint tudomásul veszem"


- fogalmazott Lázár. "Hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé" - közölte az MTI érdeklődésére az államtitkár kedden annak kapcsán, hogy Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója büntető feljelentést tesz és polgári pert indít ellene egy sajtótájékoztatóján tett kijelentése miatt. Lázár János hozzátette: szükség eseten az Országgyűlésben tájékoztatja képviselőtársait a mentelmi jogával kapcsolatos döntéséről.


 

Az alábbi nyílt levéllel Kásler Árpád, Lázár Jánoshoz fordul, hogy intézkedjen minél gyorsabban a kötelessége miatt és indítson büntetőeljárást Csányi Sándor ellen!

Nyílt levél Kásler Árpádtól Lázár Jánosnak
Szerző: Kásler Árpád 


Kásler Árpád vagyok. Talán nevem nem teljesen ismeretlen Ön előtt. Minden nap más városban tartok lakossági fórumot, ahol többek között a „devizahitelek” kapcsán véghezvitt törvénytelenségekről és emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekről tájékoztatom a tisztelt hallgatóságot és arról, hogy nem politikai elitre van szüksége az országnak, hanem valós közszolgákra, akik többek között olyan törvényt fognak alkotni, hogy amnesztiát hirdetnek minden vállalkozónak. Minden vállalkozó kap három hónapot arra nézve, hogy bevallja és bizonyítsa azt, hogy az Európai Uniós és egyéb pályázatokból kinek, hány százalékot kellett visszaosztania.
Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!


Azok, akik határidőre bevallják ezt, nem lesznek felelősségre vonva, mert kénytelenek voltak így eljárni, ha nem akartak csődbe jutni, de azokra a tisztviselőkre akik ezeket a korrupciós pénzeket elfogadták a törvény teljes szigorával le kell sújtani. Csak így lehet véget vetni a 20%-os Kósáknak és Lázároknak.

Ezen bevezetővel majdnem eltértem az eredeti célomtól, amely miatt Önhöz fordulok államtitkár úr. Ugyanis napok óta hangos a sajtó az Ön kijelentésétől, miszerint Csányi Sándor az ország legnagyobb uzsorása. Ha nem Ön mondta volna, nem merném elhinni, hogy ennek bármi valóságalapja lenne, de így kénytelen vagyok az Ön figyelmét felhívni arra, hogy a hivatalos személy fogalmát a Btk. 459. § (1) bekezdés 11. pontja határozza meg, mely szerint hivatalos személy:

b) az országgyűlési képviselő és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő,
d) a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár és a kormánymegbízott,
[ads1]

Tehát Ön úgy is mint országgyűlési képviselő és mint államtitkár is hivatalos személynek minősül. A Be. 171. § 2. bekezdése kötelezővé teszi, hogy a hivatalos személy ha bűncselekmény elkövetéséről vagy annak megalapozott gyanújáról tudomást szerez, köteles feljelentést tennie. Az uzsora Magyarországon bűncselekmény.

Kérem, hogy haladéktalanul szíveskedjék eleget tenni törvényi kötelezettségének és tegye meg a szükséges büntető feljelentést Csányi Sándor ellen, valamint erről engem, mint közérdekű bejelentőt tájékoztatni szíveskedjék.

Továbbá ennek nyomatékosítására a tisztelt figyelmébe ajánlom a 2009. évi CLXIII. Törvényt a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról, a 2004. évi XXIX. Törvényt és a 1104/2012. (IV. 6.) Korm. Határozatot a korrupció elleni kormányzati intézkedésekről és a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjának elfogadásáról.

2013. augusztus 13.

Tisztelettel, Kásler Árpád.

Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!


Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com