Devizahitelek - Az egri takarék ügyében nemzetközi szerződés megsértésének megállapítását is kérte a bíró

Az Eger és Környéke Takarékszövetkezet ügyében a bíróság az alkotmányossági aggályok mellett, annak megállapítását is kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy a devizahiteles törvény nemzetközi szerződést sért - derül ki a Fővárosi Törvényszék honlapján az ítéletről közzétett közleményből.

A Fővárosi Törvényszék a pénteken kihirdetett végzésében felfüggesztette a takarékszövetkezet által a az állam ellen indított per tárgyalását, és az Alkotmánybírósághoz fordult a 2014. évi XXXVIII. törvény egyes paragrafusai alaptörvény ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérve, és indítványozta, hogy a testület visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a törvényt, illetve annak kifogásolt rendelkezéseit.
A végzés szerint a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló jogszabály több pontja nemcsak az alaptörvény egyes rendelkezéseit sérti, de a Római Egyezménybe is ütközik. Az Európai Központi Bankkal való előzetes konzultáció elmaradása pedig felveti a közjogi érvénytelenség kérdését is, amely alapján helye van a törvény Alkotmánybíróság általi megsemmisítésének.

infláció-index-érme-deviza-300x199A bíróság végzésében az alaptörvény ellenesség indokai között szerepel, hogy a törvényt a 2004. május 1-je és 2014. július 26. között megkötött fogyasztói kölcsönszerződésekre kell alkalmazni, s ez a visszamenőleges hatály sérti a jogbiztonság elvét. A jogszabály kizárja annak a lehetőségét, hogy a bíróság az az alapján indult perekben vizsgálja a pénzügyi intézménynek az egyes fogyasztókkal kötött konkrét szerződéseit, illetve megkötésük körülményeit. Sérti a jogbiztonságot, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy kit illet meg a perindítás joga abban az esetben, ha egy megszűnt pénzügyi intézmény követelését nem pénzügyi intézmény szerezte meg. A végzés indokolása szerint a jogbiztonság sérelmét jelenti, hogy a törvény nem biztosítja sem a feleknek, sem a bíróságnak a megfelelő felkészülési időt.

A bíróság megállapítása szerint összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, hogy a pénzügyi intézménynek úgy kell megindítania pert, hogy nem ismeri annak jogkövetkezményeit. A jogalkotó ugyanis csak később hozza majd meg azt a törvényt, amely alapján a pénzügyi intézménynek majd el kell számolnia a fogyasztóval a perrel érintett általános szerződési kikötések érvénytelensége esetén.

A végzés szerint a törvényben meghatározott rövid határidők miatt csak korlátozott bizonyításra van lehetősége a bíróságnak, amely akadályozhatja a tényállás alapos megismerését. A törvény továbbá az elévülési szabályok módosítása nélkül a Ptk-ban megfogalmazott elévülési időn túl is lehetőséget ad a jogérvényesítésre, ami sérti a jogállamiságot, a jogbiztonságot és a bírói függetlenséget. A bíróság végzése szerint mind a tisztességes eljáráshoz, mind a jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti az, hogy a felperesnek az illetékekre vonatkozó szabályok helyett a törvényben maghatározott nagy összegű, tételes illetéket kell fizetnie, mely összeghez képest a törvény leegyszerűsíti a bíróság eljárását a vizsgálható tények köre, a tárgyalások száma, az azokon
felvehető bizonyítás tekintetében.

A bíróság álláspontja szerint az Alaptörvénybe ütközik a törvény azon rendelkezése is, hogy az egyedi ügyekben indított pereket fel kell függeszteni, mert ezzel a jogalkotó egyoldalúan, a fogyasztók érdekében avatkozott be.
Ez volt az első eset, hogy a bíróság elfogadta egy hitelintézet arra vonatkozó előterjesztését - amelyet eddig majdnem mindegyik pénzintézet indítványozott -, hogy függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben reagált a bírói döntésre, azt írták, hogy soron kívüli alkotmánybírósági (Ab) elbírálásban bíznak. A tárca határozott jogi álláspontja szerint az új jogszabály mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak, ugyanakkor Magyarország jogállam, az alaptörvény biztosítja az Ab-hoz fordulás lehetőségét - áll a közleményben. Hozzátették, hogy az IM vizsgálja a bíró kezdeményezését az egri takarék ügyében, véleményét megküldi az Ab-nak, és ezt követően nyilvánosságra is hozza. Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője pedig az MTI-nek azt mondta, hogy a bankok időt próbálnak húzni a devizahiteles perekben, de "ez a taktika sikertelen lesz", a pénzintézetek februári elszámoltatása pedig nincs veszélyben.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com