Devizahitelek – Jogerős a Magyar TakarékBank ellen hozott ítélet

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős határozatában helyben hagyta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.

Az ítélőtábla a felperes bank fellebbezését megalapozatlannak tartotta, míg az alperes magyar állam az ítélet indoklására vonatkozó fellebbezésének részben helyt adott, ugyanis a bíróság szerint a Fővárosi Törvényszék bizonyos, a per tárgyát képező általános szerződési feltételeket nem vizsgált, így az ítélet hiányos.
A másodfokú bíróság az általa vélt hiányosságokat kiegészítette, álláspontja szerint az újonnan vizsgált feltételek szintén tisztességtelenek, mivel nem felelnek meg az átláthatóság elvének.A határozat szóbeli ismertetésében a bíró elmondta: az elsőfokú bíróság értelmezése helytálló, a pénzintézet egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződéses kikötései nem felelnek meg az átláthatóság elvének, ezért tisztességtelenek és érvénytelenek. A bíróság szerint a szerződés megértését nehezítik a bank által használt bonyolult utaló szavak, így az átlagos fogyasztó egyebek mellett nem tudja felmérni az általa viselt kötelezettségeket.

devizaA bíró a szóbeli indoklásban kiemelte: az ítélőtábla abban is egyetért az elsőfokú ítélettel, hogy a pénzintézet által alkalmazott magatartási kódexben megfogalmazott, az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó pontok túl általánosak, így az, hogy a fogyasztói hitel- és kölcsönszerződések megfelelnek a kódexnek, nem jelenti, hogy eleget tesznek a hatályos törvénynek is. A másodfokú bíróság nettó 280 ezer forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest, valamint rögzítette: az alperes részére megfizetendő elsőfokú perköltség 899 ezer forint.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com