Kásler Árpád és a devizahitel károsultak, ma hatalmas konvojjal tüntettek Ócsán és Budapesten! (képek és videó)

Ezekben a pillanatokban indult el a több száz autóból álló devizahiteles konvoj Budapest irányába Kásler Árpád vezetésével.


(időpont: 11.20) Munkatársunk a helyszínen tartózkodik, elmondása szerint az egész "Ócsai Gettó", vagy más népnyelven a "Kormányzati negyed" (Devizahitel károsultak lakóparkja) összes utcája zsúfolásig van autókkal.

Ezekben a pillanatokban már több média ír az eseményről, de ott az olvasható, hogy 30 autóból álló tömeg elindult a Hősök teréről. Persze, hogy a Hősök tere szerepel a média nagy részében, egyrészt, mert az egy kis csoport, másrészt meg vasárnap egyszerűbb volt oda kinézni, mint leugrani Ócsára.


Devizahitelesek tüntetése - felhívás!

ócsa-gettó-autós vonulás kásler111


Jelenleg rendőri biztosítás mellett elindult a tüntető tömeg Budapest irányába.
Eddig több, mint 15 ezer ember gondolta úgy oldalunkon, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, mert ez elfogadhatatlan! Ha Ön is így gondolja, kérünk egy lájkot!

Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!



[ads2]
A rendőri készültség komolynak mondható. Ócsa központjában 6-7 rendőrségi kisbusszal találkozhatunk, de a helyszínen is tucatnyi motorosrendőr és több rendőrautó áll készenlétben. Két kamerás autót is bevetett a rendőrség.ócsa-gettó-autós vonulás kásler95


Sok ember elmondása szerint ismerőseik azért nem vesznek részt a rendezvényen, mert féltik a munkahelyüket és a családjuk megélhetését. Tisztában vannak vele, hogy ha munkaadójuk meglátja egy ilyen tüntetésen, akkor kirúgják őket. Köztisztviselők, bankárok, tanárok, vezető beosztásban lévők a környékre sem mertek jönni, pedig ismeretségi körünkben is van olyan személy aki közülük való és a bank megkárosította, de nem meri felvállalni a nyilvánosság előtt az arcát.

Az emberek itt a helyszínen azt mondták, hogy félnek felemelni a hangjukat, de Kásler Árpád erőt adott sokuknak és így ők is vállalták, hogy megjelennek a rendezvényen.

Sokan az ország más részeiből jöttek ma ide, összedobták az üzemanyagra valót és így eltudtak jönni.

A lakóparkot védő biztonsági cég alkalmazottja többször láthatóan nemtetszését fejezte ki a vonuló tömegnek és néhányszor be is intett nekik. Biztonságban érezte magát a rendőrségi gyűrűben.

Devizahitelesek tüntetése - felhívás!
frissítve: (időpont: 11.50)

Közel félórán keresztül egyfolytában hajtottak ki az autók az Ócsai lakóparkból. Az autók folyamatosan nyomják a dudát, hogy felhívják a figyelmet a vonulásra.
Kásler Árpád egy rádión fogható helyi adást indított és azon keresztül tartja a kapcsolatot a tömeggel.

(folytatás és frissítések a képek után!)

 

ócsa-gettó-autós vonulás kásler123

[ads1]
ócsa-gettó-autós vonulás kásler130

ócsa-gettó-autós vonulás kásler129
Eddig több, mint 15 ezer ember gondolta úgy oldalunkon, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, mert ez elfogadhatatlan! Ha Ön is így gondolja, kérünk egy lájkot!

Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!



ócsa-gettó-autós vonulás kásler120

Devizahitelesek tüntetése - felhívás!

ócsa-gettó-autós vonulás kásler106

ócsa-gettó-autós vonulás kásler80

ócsa-gettó-autós vonulás kásler81
Eddig több, mint 15 ezer ember gondolta úgy oldalunkon, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, mert ez elfogadhatatlan! Ha Ön is így gondolja, kérünk egy lájkot!

Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!



ócsa-gettó-autós vonulás kásler82

Devizahitelesek tüntetése - felhívás!

ócsa-gettó-autós vonulás kásler94

ócsa-gettó-autós vonulás kásler95

ócsa-gettó-autós vonulás kásler76

ócsa-gettó-autós vonulás kásler73

ócsa-gettó-autós vonulás kásler70

ócsa-gettó-autós vonulás kásler61

Devizahitelesek tüntetése - felhívás!

ócsa-gettó-autós vonulás kásler57

ócsa-gettó-autós vonulás kásler50

ócsa-gettó-autós vonulás kásler15

 

ócsa-gettó-autós vonulás kásler29

ócsa-gettó-autós vonulás kásler37
Devizahitelesek tüntetése - felhívás!
ócsa-gettó-autós vonulás kásler40

ócsa-gettó-autós vonulás kásler45

ócsa-gettó-autós vonulás kásler22

frissítve: (időpont: 12.10)

Az Ócsai lakóparkban újra beköszöntött a csend. Megdöbbentő látni ezt a rengeteg elnéptelenedett házat ebben a kisérteties szellem lakóparkban.

ócsa-gettó-autós vonulás kásler13

ócsa-gettó-autós vonulás kásler10

ócsa-gettó-autós vonulás kásler9

Devizahitelesek tüntetése - felhívás!

ócsa-gettó-autós vonulás kásler7

ócsa-gettó-autós vonulás kásler1

Frissítés (14:00): a Keleti pályaudvar és az Aréna között teljesen megbénult a forgalom. Az Aréna stadion melletti kereszteződésben 25 perces dugó alakult ki.

A rádióban azt lehet hallani, hogy mindössze 6 motoros rendőr biztosítja a konvoj vonulását, azonban ez hazugság. A helyszínen hatalmas készültség van‎ a rendőrség részéről.

A Koppány csoport is csatlakozott Kásler Árpádék devizahitelek elleni autós konvojához.

14:22 Jelenleg a tömeg áthajt az Árpád hídon.
Eddig több, mint 15 ezer ember gondolta úgy oldalunkon, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, mert ez elfogadhatatlan! Ha Ön is így gondolja, kérünk egy lájkot!

Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!


Nézze meg élőben a történéseket:


Live streaming video by Ustream

Az Árpád híd lábánál bezárult a felvonulásból álló autók köre. Utolérte a vége az elejét, ami Kásler Árpádék szerint jelenleg már 12 km hosszúságú lehet.

(időpont: 14.40)
A demonstráló autósor eleje már a Bécsi úton jár. Kásler Árpád autós vonulás tüntetés2

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés7

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés5

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés6

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés3

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés4

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés1

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés8

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés9

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés11

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés10

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés12

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés13

Kásler Árpád autós vonulás tüntetés14

Délután a vonulás végén az autós konvoj megállat a Hősök tere előtti úton, ahol Kásler Árpád mondott egy több, mint kétórás beszédet.

Kifejtette, hogy ők nem a pártok ellen, hanem valami mellett kampányolnak és az, az igazság.

Elmondta Kásler, hogy indulni fognak a választásokon, mert nincs más mód arra, hogy beleszóljanak az országgal kapcsolatos dolgokba.

Kifejtette továbbá azt is, hogy 2013. augusztus 19-én a Nemzetgyűlés után mikor őt elvitték a rendőrök és fogva tartották, a felesége sem tartózkodott az otthonukban. Ebben az időben a lakásból eltűnt több tucat papír, mely a Hágai Bíróság aláírt felhatalmazásait tartalmazta.
De nem gond, mert két ember aláírása is elegendő a beadványhoz. De érdekes, hogy csak azok a papírok maradtak meg, melyek az irodában voltak, a lakásból ezek az iratok eltűntek.

Kásler Árpád felszólította Orbán Viktor "bukott miniszterelnököt", hogy ha nem csinálnak valamit a devizahitel kérdéssel, akkor nagyot buknak a választáson, a BAÉSZ pedig diadalmaskodni fog.

Tovább nem tűri a nép az ország és az állampolgárok nyomorgatását.

Azt is elmondta, hogy ha bejutnak a parlamentbe, akkor megváltoztatják az ingatlan eladási szabályokat, mert úgy véli, hogy a júdás pénzt az emberek fizették meg az ügyvédek számára azzal, hogy az ellenjegyzéseknél a bank közvetett üzlettársai voltak. Nevetségesnek nevezte, hogy 1-2%-ot elvisznek az ügyvédek az ingatlan árából 1-2 órás munkájukért. Véleménye szerint azért nem lép fel a szakma a bankok ellen, mert ezzel a pénzzel le vannak fizetve.

Kásler Árpád a beszéd végén mindenkit megkért, hogy tisztességben, a kresz szabályait betartva térjen haza a családjához és október 23-án pedig vegyenek részt a megemlékezésen. Továbbá jelezte, hogy a jövő év, a választások éve a Dózsa- féle felkelés 500. évfordulója lesz, amely egyben a forradalmi változások éve is lesz.

Megígérte, hogy ő soha nem lesz korrupt és mindig az igazat mondja, míg él, ha pedig már ezt nem tudja tartani, azonnal le fog mondani.

Kásler Árpád tüntetés14

Kásler Árpád tüntetés13

Kásler Árpád tüntetés11

Kásler Árpád tüntetés12

Kásler Árpád tüntetés10

Kásler Árpád tüntetés7

Kásler Árpád tüntetés8

Kásler Árpád tüntetés9

Kásler Árpád tüntetés6

Kásler Árpád tüntetés5

Kásler Árpád tüntetés4

Kásler Árpád tüntetés3

Kásler Árpád tüntetés2

Kásler Árpád tüntetés1
Eddig több, mint 16 ezer ember gondolta úgy oldalunkon, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, mert ez elfogadhatatlan! Ha Ön is így gondolja, kérünk egy lájkot!

Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!


Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com