Kásler Árpádot börtönnel fenyegeti a rendőrség, mert kiállt a devizahitelesekért - megdöbbentő
Tegnap ismét kihallgatta a rendőrség Kásler Árpádot Budapesten. Ez már a 3. rendőrségi kihallgatás azóta, hogy elfoglalták figyelemfelhívásként az Astoriát augusztus 20-án.
A rendőrtiszt elmondta, hogy nem sért belső szabályzatot, sem titkot nem árul el azzal, hogy közli, az ügy fokozott ügyészségi felügyelet alatt zajlik, kiemelten kezelik az eljárást.
Továbbra is bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják Kásler Árpádot, csoportosan elkövetett közérdekű üzem megzavarásával, mely két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó.
További két társ után is érdeklődtek, hogy milyen szerepük volt a szervezésben, elmondta Kásler Árpád, hogy sem több sem kevesebb, mint a több száz embernek, aki részt vett benne.
Kásler Árpád még a következőket nyilatkozta:
A korábbi vallomásaimat mindenben fenntartottam, következőkkel egészítettem még ki „…Itt bűncselekményt azok követtek el, akik miatt egyes családok ilyen helyzetbe kerültek. Kérem, hogy a tisztelt ügyészség ezirányban folytassa nyomozását és itt kívánom megjegyezni, hogy egyébként is összeférhetetlenségnek tartom az ellenem folyó ügyészségi eljárást, mivel köztudott, hogy a legfőbb ügyészt, dr. Polt Pétert a Hágai Büntető Bíróságon feljelentettem. Egy politikai koncepciós eljárás áldozatának tekintem magam.”
Mindazok a tisztességes családanyák és családapák akik békésen, fegyelmezetten és törvénytisztelő módon részt vettek demonstrációinkon itt az ideje hogy kellőképpen felháborodjanak, ehhez nézzék meg a Svéd közszolgálati televízió 28 perces összeállítását, az Önök becsületébe gázoltak, Önök antiszemita neonácik. Erre a magyar kormányzat részéről egy cérnavékony tiltakozás hangzott el mindössze.
Kásler Árpád még a mai napon levelet ír a Svéd nagykövetnek, azonnali meghallgatást kér, ha nem intézkednek és nem kérnek nyilvánosan bocsánatot, nemzetközi botrányt fog csinálni. Elmondása szerint megengedhetetlen az, hogy nap mint nap méltóságunkban meggyaláznak. Hozzátette, hogy ezt csinálta Frőlich főrabbi is április 21-én és ezt tovább nem tűri el a nép.
http://www.svt.se/kobra/se-program/del-16-24?autostart=true
Eddig több, mint 15 ezer ember gondolta úgy oldalunkon, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, mert ez elfogadhatatlan! Ha Ön is így gondolja, kérünk egy lájkot!
Nulla forintot a bankoknak, mert átverték a devizahiteleseket!!! Lájkolom!
Hozzászólások