Leváltják az Orbán Kormányt hétvégén?

Kérjük olvasd el a cikket és nézd meg a videót, majd oszd meg, mert ez minden magyar állampolgárt érint!!!


320px-Crown,_Sword_and_Globus_Cruciger_of_Hungary2Tudta Ön, hogy a több mint ezeréves Alkotmányunk még életben van!?


2013. április 21-én a Hősök terén 11 órától kezdődik a gyülekező, melynek fő célja az, hogy ott és akkor közös akaratkinyilvánítást tegyünk a jelen helyzetet és a jövőnket illetően, beleértve a jogtalan devizakövetelések valós és hathatós, azonnali megoldását sürgetve.

Elfogadhatatlan, hogy a Magyar nép elnyomás tárgya lett saját hazájában.


Ennek egyik legkézenfekvőbb és leghatékonyabb módja a Történelmi Alkotmány helyreállítása és visszatérésünk őseink államformájához, amely több mint ezer éven át védte és oltalmazta a nemzetet.

Ha ott és akkor az akaratkinyilvánítás kellő létszámban létre tud jönni, akkor ezt írásban, hétfőn reggel egy delegáció átadja dr. Kövér László házelnök úrnak, vagy meghatalmazottjának.

A rendezvényt Kásler Árpád és a BÁÉSZ kezdeményezte.

[divider]Nyomj egy lájkot kérlek, ha egyetértesz, hogy a bankok egy forintot se kapjanak, ameddig nincs bírósági döntés az ügyben!

Nézd meg a videót, hogy miért is kell az ezeréves alkotmánynak újra életben lenni! [video ][/video]


Kásler Árpád felhívása:

káslerAhhoz, hogy megfelelő létszámban összegyűlhessünk, hétvégére kellett időzíteni a rendezvényt, mert hétköznap sokan dolgoznak.

Hétvégén viszont nincs hivatal, nincs kinek átnyújtani a megjelentek döntését. Ezért született meg az elhatározás, hogy vasárnapra kerüljön a rendezvény.

Remélhetőleg elég sokan ott tudnak maradni éjszakára és hétfő reggel 8:00 órakor rendőri felvezetés mellett vonulunk a Parlamenthez, elkísérve az okmányt átadó delegációt. Ha elég sokan fel tudják vállalni az éjszakai virrasztást, akkor teljes útlezárás mellett fogunk vonulni. Ez több okból is rendkívül fontos. Elsősorban, letagadhatatlan az esemény, nem tudják elhallgatni.

Másodsorban komoly jelzésérték a hatalom felé, hogy az emberek most már komolyan gondolják a dolgot. Harmadsorban, az éjszakai virrasztás remélhetőleg több száz, vagy több ezer mécsessel a Hősök terén, együttérzési kinyilvánítás azok hozzátartozóinak irányába, akik nem bírták tovább kifosztásukat és a halálba menekültek. Erre a külföldi média is fel fog figyelni, de nagy valószínűséggel a hazai média sem meri majd elhallgatni.

A nappali (11:00–17:00) létszámnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint az éjszakainak, de természetesen, rendkívüli módon fokozni tudja az éjszakai létszám az ott meghozott döntéseknek a foganatosítását.

Minden kétely eloszlatása végett közlöm, hogy úgy a nappali, mint az éjszakai rendezvény, valamint a Hősök teréről az Alkotmány utca végéig való vonulás (Kossuth tér fel van ásva) rendőri kísérettel és engedéllyel történik.

Aki csak nappalra tud eljönni, ott a helye, aki csak éjszakára tud eljönni, annak is ott a helye, aki mindvégig ott tud maradni, az mindent megtett, amit megtehet azért, hogy véget vessünk az ország és az emberek kifosztásának. Mi nem alkotmányos rend ellen szervezkedünk, hanem az alkotmányos rend helyreállításáért.

A rendezvény házirendjéhez hozzátartozik, hogy senki sem hozhat magával szeszes italt, vigyázunk egymás- és a terület épségére. Sem faji, vallási vagy nemzetiségi alapon, senkit emberi méltóságában meg nem bántunk. Mi azt valljuk, hogy az embereket tetteik minősítik.

Semmilyen külső vagy „belső” provokációnak nem engedünk, megfelelő számú rendező (150 fő) gondoskodik arról, hogy minden a legnagyobb rendben lezajlódjon.
Találkozzunk minél többen április 21-én a Hősök terén 11 órakor!

 

Hozzászólások

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Kásler Árpád felszólalt ma Brüsszelben a Petíciós Bizottsági ülésen a kifosztott devizahitelesek ügyében (22 perces videó)

Brüsszelben felszólalt ma Kásler Árpád 300 ezer kifosztott magyar devizahiteles család ügyében.

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Kásler Árpád (A Haza Pártja) október 23-án 15 óra 30 perces kezdéssel mond beszédet a Honvéd Téren

Szokás szerint szinte az összes magyar média elhallgatja Kásler Árpád rendezvényét. Árpád anno deviza hitel pert nyert az OTP ellen, most pedig a spanyol devizahitel ügyben az Európai bíróság 5 esetben hivatkozott a Kásler ügyre, mint precedens esetre.

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Kásler Árpád indul a Veszprémi választáson

Veszprémben nagy dolgok fognak eldőlni az időközi választáson Kásler Árpád szerint. Kiderül, hogy marad-e a 2/3-os FIDESZ többség, vagy sem. Kásler Árpád felvette a kesztyűt, minden nehézsége ellenér...

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

Az Angol Parlamentben fog beszédet tartani a magyar devizahitelesek kisemmizése ügyében Kásler Árpád

[vision_notification style="neutral" font_size="20px" closeable="false"] Pár nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy Cipruson a devizahitel károsult or...

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

Devizahitel károsultak figyelem! Lesz igazi segítség!?

[vision_content_box style="autumn" title="A hazai média szinte teljesen elhallgatta, hogy a devizahitel károsult országok összefogtak és Cipruson egy konferenciát tartottak."]Hazánkból Kásler Árpádot ...

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Devizahitelek - Szanyi Tibor az Európai Bizottsághoz fordult

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az Európai ...

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

Devizahitelek - Trócsányi: az elszámoltatás 25 százalékkal csökkenti a tőketartozást

A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden sajtótájékozta...

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

Devizahitelek - A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt

A Jobbik összehívja a devizahiteles kerekasztalt a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslat miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elf...

http://ujhazak.com