Nemzetgyűlés Budapesten
A mai napon 11 órai kezdettel Kásler Árpád és a BÁÉSZ szervezésében a Hősök tere (felvonulási Tér) Regnum Marianum kereszt mögötti erdős részen Nemzetgyűlést tartanak.
Az egybegyűltek egy olyan országot szeretnének hazánkban, ahol jó élni, ahonnan nem akarnak elmenni az emberek külföldre és ahol becsülete van a dolgozó embernek.
A rendezvény 11 órakor kezdődött és 3 órán keresztül Kásler Árpád beszélt arról, hogy mit is jelent a Nemzetgyűlés elnevezés, de beszélt arról is, hogy hazánkat teljesen ellepte a felsővezetésből leledző fertő és elfogadhatatlan, hogy az emberek feje fölött döntenek és a lábuk alól kihúzzák a talajt közben.
Bemutatta Kásler Árpád a HAZA NEM ELADÓ mozgalom vezetőit. A vezetők között voltak nők és férfiak, fiatalok és idősek, szakmunkások és diplomások, magyarok és romák, de mind olyan ember volt akik nem valami ellen, hanem valamiért szeretnének kiállni és harcolni.
Minden egyes vezető pár szót szólt a jelenlévő emberekhez, volt aki buzdította az embereket az összefogásra, de volt aki bemutatta, hogy milyen szomorú, hogy emberek tízezrei költöznek külföldre azért, hogy a családjuknak legyen munkája és bevétele.
Kásler Árpád kihangsúlyozta, hogy jelezte a házelnöknek, hogy szeretne részt venni a devizahitel kormányprogrammal kapcsolatos dolgok megvitatásában, de a válaszban az volt, hogy nekik nincs ebbe beleszólása és nem tudják őt meghallgatni. Sajnos más szervezetet pedig bevontak az egyeztetésbe. A bevont szervezet a CÖF volt, aminek a vezetője az elmúlt hetekben olyan kijelentéseket tett, mely az emberekben azt a látszatot keltette, hogy nincs is gond a devizahitelek ügyében, hiszen csak be kell menni a bankba és a bank elfogadja majd a mi szerződés felbontásunkat és neki kell majd bizonyítani az igazát.
Kásler Árpád elmondta azt is, hogy sajnos a fősodratú médiában nem írják meg a valóságot, csak azt ami a kormánynak és a bankok érdekeit képviselik.
A Nemzetgyűlés tovább folytatódik. Egész éjjel a helyszínen lesznek a szervezők és várják az embereket a Nemzetgyűlésre.
A további fejleményekről később beszámolunk.
Az alábbi képeket a mai napon készítettük a NEMZETGYŰLÉSEN.
[ads1]
Hozzászólások