Közjegyzői kamara: megugrott a fizetési meghagyások száma

Több mint 494 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly lejárt tartozások miatt a közjegyzőknél, 17,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csütörtökön az MTI-vel.Túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti lejárt pénzkövetelést kívántak érvényesíteni, döntően követeléskezelők, mobil- és közműcégek. Eközben majdnem 3 százalékkal kevesebben vitatták a tartozást. 2024-ben a fizetési meghagyások 63 százalékában indult végrehajtás a kötelezettek által nem vitatott, jogerőre emelkedett fizetési meghagyások alapján, több mint tíz százalékkal kevesebb esetben, mint 2023-ban - közölték.

Kifejtették, hogy a fizetési meghagyásos eljárás gyors: a közjegyző, ha mindent rendben talál a kérelemben, a fizetési meghagyást legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül - elektronikus úton beadott kérelem esetén három munkanapon belül - bocsátja ki.

Amennyiben a címzett a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem vitatja a követelés jogosságát, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, ha pedig nem fizetett, a végrehajtás is megindítható vele szemben.

Ha a fizetési meghagyás kézbesítését követő 15 napon belül a címzett ellentmondással él, az eljárás a bíróságon folytatódik tovább peres eljárásként. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása - annak ismert és súlyos következményei miatt - önmagában jelentősen növeli a fizetési hajlandóságot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

http://ujhazak.com