Mit szükséges tudni a karanténról?

Hazánkban nem szokványos dolog a karantén, felkészülve sem vagyunk rá, ezért információkat kell gyűjtenünk arról, hogyan is működik ez, milyen szabályokat von maga után, valamint mire van szükségünk karantén ideje alatt. 

Mit is jelent egészen pontosan a karantén? 

Konkrétan egy járványügyileg elkülönítőt, jól körülhatárolt, akár őrzött helyet. Erre azért van szükség, hogy azoknál a személyeknél, akik esetében minimális százalékban is fennáll jelen esetben a koronavírus megbetegedés esélye ne érintkezzenek másokkal, ezáltal elkerülhető a tovább fertőzés. A karanténban található vírusok így nem jutnak ki, ezáltal nem terjedhet tovább, nagyon fontos egészséges embernek sem szabad érintkezni elkülönített személlyel. A karanténban a betegeket megfigyelik , ha szükségessé válik akkor orvosi kezelésben részesítik őket  tünetmentes, gyógyult állapotukig.

Magyarországon az első koronavírusos beteg csütörtökön (2020. 03. 12-én) távozhatott, mégpedig három negatív tesztet követően, maszkban, taxival. Állítása szerint maximálisan be tartja az előírásokat, sőt otthon marad a vásárlást is online intézi majd, ezzel kivédve azt, hogy emberekkel érintkezzen elővigyázatosság gyanánt. A hivatalos eljárásrend szerint az elkülönítettek a lappangási idő leteltéig, jelen esetben 14 napig kötelezően zárt karanténban kell maradniuk. 

A karantént már a középkorban is alkalmazták, ideiglenes izolálásra járványok idején, például a pestis miatt. Először csak fejlettebb városok éltek ezzel, ez úgy nézett ki, hogy lezártak bizonyos városrészeket, valamint a fertőzöttek otthonait, ezáltal egyáltalán nem tudták megközelíteni a betegeket, ők pedig nem fertőzhettek másokat. A belgrádi békét követően 1738-ban a temesvári szállásra rendelt csapatoktól terjedt szét a pestis járvány hazánkban, valamint Ausztriában és Lengyelországban. A járvány után Mária Terézia rendelte el a vesztegzár állomásokat.

A járványügyi intézkedések korlátozzák az egyén szabadságjogát, illetve a betegjogokat. Bele érve a mozgásszabadságot azáltal, hogy kötelezik a beteget a kórházban tartózkodásra, továbbá korlátozzák az önrendelkezési jogot, azaz például kötelezik a terápiára vagy gyógyszerek, oltások beadást, a beteg belegyezése nem szüksége. Ezek a korlátozások minden esetben törvényre kell, hogy alapuljanak, csakis a feltétlenül szükséges ideig tarthatnak, ám sohasem korlátozható a tájékoztatáshoz való jog, illetve teljesen ki sem zárható a kapcsolattartási jog. 

Azok a személyek, akik koronavírussal fertőzött személlyel érintkeztek, valószínűsíthetően ők maguk is fertőzöttek vagy a lappangási szakaszban vannak, ezért járványügyi megfigyelés alá kell helyezni. Ugyanezt szükséges tenni azzal, aki koronavírusos beteggel (légúti váladékával) került szoros kapcsolatba. A megfigyelési idő 14 napig esedékes. Ennek módja lehet az otthon történő elkülönítés, illetve szükség esetén járványügyi zárlat. Ennek legfőbb célja a további megfertőződések elkerülése, amennyiben a 14 nap alatt klinikai tünetek jelentkeznek az további vizsgálatokat von maga után. 

A karantént megtagadni tilos. Ellenállás esetén, akár erőszakkal is végrehajtják az intézkedést. Az elkülönítőben látogatókat fogadni sem szabad, hiszen pontosan az a lényege, hogy az egészséges embertársakat ne tudják tovább fertőzni. Ennek több módja is létezik, egy ágyas szobában való elhelyezés, ahol ajtót sem szabad nyitni vagy lehetséges az is, hogy egy város helyeznek karantén alá, de azon belül aránylag szabadon vagy kisebb korlátozásokkal lehetséges közlekedni.  A virtuális kapcsolattartás azonban egyáltalán nem korlátozható! Ami azt jelenti, hogy telefonos, internetes kapcsolatot természetesen szabad létesíteni, sőt abba sem tudnak beleszólni mit közölsz, szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot nem lehetséges járványügyi okokra hivatkozva korlátozni! Járványügyi intézkedést az országos tisztifőorvos rendelhet el. Helyi intézkedéseket a megyei, valamint a fővárosi kormányhivatalok és a járási, kerületi hivatalok is hozhatnak. Továbbá egyéni rendelkezésre akár a háziorvosnak is joga van. 

Fontos, amennyiben járvány érintett területről térsz haza, megérkezésed követően azonnali 14 napos karantén vár rád. Ezt minden érintettnek be kell tartani! Ha tüneteket észlelsz magadon vagy koronavírusos megbetegedett személlyel voltál kapcsoltban azt telefonon jelezned szükséges. Magatartásod lehetőleg legyen együttműködő, maradj higgadt, légy következetes. Mindenki érdeke a gyors gyógyulás és a járvány megfékezése, amelyhez szükség van az együttműködésre. 

A karantén helyét egy piros tábla jelzi majd, amely szabályokat von maga után. Ez tájékoztató célzattal rendelkezik, miszerint a lakásban járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik. Továbbá felhívja a figyelmet arra is, hogy hatósági személyen kívül más nem léphet be, illetve a megfigyelt személy a karantént nem hagyhatja el, a matricát sem lehet eltávolítani, csak külön jóváhagyás esetén, engedéllyel, amennyiben már az adott helyen nem kell tovább funkcionálnia. 


Azt tudni kell, hogy alapesetben a karantén időszakára a munkavállalót nem illeti meg anyagi díjazás, még pedig azért, mert az nem minősül fizetett távollétnek. Azonban a kötelező egészségbiztosítás ellátásáról szóló törvény keresőképtelennek nyilvánítja azt akit közegészségügyi okok miatt hatóságilag elkülönítenek. A karantén az a helyzet, mikor a munkavállaló önhibáján kívül nem tud dolgozni. A munkáltató megállapodás szerint dönthet viszont úgy, hogy arra az időre munkabért számol. A betegszabadság, illetve a táppénz ebben az esetben nem opció, hiszen a munkáltató arról nem dönthet, nem áll jogában. A magyar jogrendszerben nincs az egészségügyi karanténra vonatkozó munkajogi szabály, a mostani egy teljesen új helyzet, talán ez ezután ez szabályozást igényel. Ugyanakkor  kötelező egészségbiztosítás ellátásáról szóló törvény keresőképtelennek nyilvánítja azokat, akik közegészségügyi okokból kifolyólag hatóságilag elkülönítenek. Lényegében tehát hatóság által elrendelt karantén esetén jár táppénz, viszont önkéntes karantén esetében nem. 

Mire lehet szükséged az otthoni karantén során? 
- Tisztálkodószerekre, szappanra, fertőtlenítőszerekre, mosogatószerre. 
- Toalettpapírra, zsebkendőre, szemeteszsákra. 
- Olyan élelmiszerek, amelyek nem romlandók, ez egyénenként változó szükség szerint.  C- vitaminban gazdag és egyéb gyümölcs beszerzése ajánlatos. 
- Folyadék, gyógyteák, teafilterek, az ízesítéshez szükséges dolgok. 
- Amennyiben háziállattal élsz együtt, gondolj rá is. 
- Továbbá gyógyszerekről, vitaminokról sem árt előre gondoskodni. Mivel ez egy vírus nem hat rá az antibiotikum, azonban a tüneteket enyhítő gyógyhatású készítmények hasznosak lehetnek. 
 
Vásárlás során fontos a higiéniás szabályok betartása, illetve a nyugalom megőrzése! 

Szeretnél tovább informálódni a karantén jogi tudnivalóiról is? Itt megteheted. 
A vírus elleni védekezésről pedig ide kattintva is olvashatsz. 

Hozzászólások

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Hat oktatási intézmény tanulói kaptak ajándékokat a zalai rendőröktől.

Összefogás egy nemes cél érdekében

Összefogás egy nemes cél érdekében

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára.

Rendőrkézen a pápai Grincs

Rendőrkézen a pápai Grincs

Karácsonyi fényfüzéreket lopott és rongált a férfi.

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

http://ujhazak.com