NAV: befejeződött a nyomozás egy 7 milliárdos számlagyár ügyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem 7 milliárd forintot csalt el; az ügy vádemelési javaslattal az ügyészség asztalán van.A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a bűnszervezet először számlagyárat működtetett: járulékot nem fizettek, az általános forgalmi adót (áfa) "elfelejtették", a pályázati feltételeket pedig "hamis lapokkal" teljesítették, vagyis a pályázatban ígért eszközöket soha nem volt szándékuk beszerezni; a támogatásból származó pénzt pedig saját céljaikra költötték.

A NAV a nyomozás első részében 70 helyszínen tartott házkutatást, 30 embert fogott el, közülük 6-ot letartóztatott; lefoglalt luxusautókat, több száz millió forint készpénzt, zárolt ingatlanokat és bankszámlákat 1,7 milliárd forint értékben, továbbá 1 milliárd forint jogtalan hitel kiutalását akadályozta meg.

A második körben újabb 30 helyszínen csaptak le, 8 helyszíni ellenőrzéssel, könyvelési iratokat, elektronikus adatokat és eszközöket foglaltak le. Az egyik helyszínen még kábítószergyanús anyag is előkerült. Az akcióban 116 pénzügyőr vett részt, és 636 millió forint vagyonbiztosítást hajtottak végre - írták.

A győri nyomozók 113 embert gyanúsítottak meg, 61 tanút hallgattak meg, 7 esetben kerültek a bűnösök kényszerintézkedés hatálya alá, és az akciók során foganatosított vagyonbiztosítás mellett 240 692 000 forint értékben önkéntes térítést számoltak el, így összesen 3,5 milliárd forintot zároltak - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com