Az iskolai szegregáció elleni kiállásra kérik civilek az ombudsmant

Tizenegy civil szervezet arra kéri Székely László ombudsmant, hogy a parlamentben szólaljon fel a közoktatási törvény azon tervezett módosítása ellen, amely lehetővé tenné a gyerekek iskolai elkülönítését.

Székely László

A civil szervezeteknek az alapvető jogok biztosához írt levelét a Roma Sajtóközpont juttatta el kedden az MTI-nek.
A levélben felidézték: a közoktatási törvényhez benyújtott egyik kormányzati módosító javaslat szerint az oktatásért felelős miniszter felhatalmazást kapna arra, hogy egyes esetekben eltekintsen az elkülönített oktatás törvényi tilalma alól, azaz engedélyezze az iskoláknak a szegregálást.

Ez a rendelkezés súlyosan alkotmányellenes, emellett ellentétes az Európai Unió faji egyenlőségi irányelvével, nemzetközi egyezményekkel, az egyenlő bánásmódról szóló magyar törvénnyel, továbbá szembemegy a tíz éve töretlen bírói gyakorlattal - áll az alapjogi biztosnak címzett levélben, amelyet az Autonómia Alapítvány, a BAGázs Közhasznú Egyesület, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF), az Esély Közösségi Egyesület, az Európai Roma Jogok Központja (ERRC), a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Polgár Alapítvány, a Roma Education Fund, a Romaversitas Alapítvány, valamint a Társaság a Szabadságjogokért írt alá.

A szervezetek arra kérik a biztost, hogy az alapjogi visszásság közvetlen veszélyére tekintettel szólaljon fel a parlament plenáris ülésén, és nyilvánosan is adjon hangot aggodalmának.
Az aláíró szervezetek közül három (a CFCF, az ERRC és a Romaversitas) korábban már megküldte részletes jogi állásfoglalását az országgyűlési képviselőknek, arra kérve őket, ne szavazzák meg a november 25-e óta tárgyalt törvénymódosítást, amelyről az Országgyűlés várhatóan december 15-i ülésén szavaz - jegyezték meg.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com