Együttműködési megállapodást kötött a BGF és az Andrássy egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, az egyezmény célja, hogy az intézmények erősítsék a hazai német nyelvű gazdasági oktatást, illetve növeljék Magyarország elsődleges kereskedelmi partnerei, a német vállalatok számára szükséges magasan képzett hazai szakértői bázist.

felső oktatásAz együttműködési megállapodás keretében a két intézmény a jövőben biztosítja egymás hallgatói számára az áthallgatás lehetőségét, összehangolják kutatási projektjeiket, tudományos és kulturális rendezvényeiket, illetve együttműködnek a doktori képzésben is - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A BGF az alapképzések széles spektrumán - turizmus, vendéglátás, kereskedelem és marketing, valamint a nemzetközi gazdálkodás területén - kínál német nyelvű alapképzéseket, míg az Andrássy egyetem, amely az első Németországon kívüli német intézményi akkreditációval rendelkező egyetem, mesterképzésben képez történelem-, politika- gazdaság- és jogtudományi területeken szakembereket.

Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora a megállapodás kapcsán elmondta: Németország hazánk legfontosabb kereskedelmi partnere, ezért kiemelkedően fontos, hogy magasan képzett, a német piacot, üzleti életet, kultúrát jól ismerő gazdasági szakembereket képezzünk.

Az Andrássy Egyetem négy tudományterületen kínál vonzó képzési lehetőségeket BA-végzettséggel rendelkező, németül beszélő európai fiatalok számára - emelte ki Masát András, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem rektora.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com