Együttműködést kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Soproni Egyetemmel

A Soproni Egyetemmel is együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) annak érdekében, hogy az egyetemisták is tudatosabban kezeljék a létrehozott szellemi tulajdonukat és megtanulják, miként tudják azokat hasznosítani - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a kecskeméti Neumann János Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem után a Soproni Egyetem a hetedik felsőoktatási intézmény, amellyel megállapodást kötött az SZTNH.
    

A megállapodás célja, hogy a hallgatók is felelősen gondolkodjanak a szellemi tulajdonról, felismerjék, saját karrierlehetőségeiket és a nemzetgazdaságot is erősítik, ha megfelelő oltalmakat szereznek alkotásaikra, újításaikra, mindezek mellett az egyetemi szintű oltalomszerzés az intézménynek is újabb forrásokat jelent. Hozzátették, a koronavírus-járvány is rávilágított arra, hogy a gazdaságban egyre nagyobb segítséget jelent, ha a vállalkozások, alkotóműhelyek tudatosan foglalkoznak a szellemitulajdon-védelemmel, amelyet az is bizonyít, hogy egyre több felsőoktatási intézmény mozdult el ebbe az irányba.
    

A tájékoztatás idézi Pomázi Gyulát, az SZTNH elnökét, aki szerint a korábbi években a több mint húsz, még államilag finanszírozott egyetem tízes nagyságrendben adott be szabadalmi kérelmeket, ami nem tükrözte az intézményekben folyó innovatív munkát. Azóta viszont megnyíltak azok a támogatási formák, amelyek nemcsak az alapkutatást finanszírozzák, hanem az alkalmazott kutatást, a kísérleti fejlesztést és az ipari problémákra adott egyetemi válaszokat is, így mára már százas nagyságrendű oltalmazási ötlet, kutatás-fejlesztési-innovációs projekt fut egy-egy egyetemen.
    

Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora szerint céljuk az, hogy az intézményben keletkező szellemi termékeket mihamarabb hasznosítani lehessen, amiből az egyetemnek a későbbiekben bevétele származik. Hozzátette: a hallgatókkal már a kezdetektől el kell fogadtatniuk, hogy tiszteljék és becsüljék mások szellemi alkotásait, így amikor az egyetemről kilépve megalkotják saját szellemi termékeiket, akkor átláthatják az azok értékesítéséhez kapcsolódó jogokat, kötelezettségeket. Az SZTNH a jövőben is azon dolgozik, hogy minél több hazai felsőoktatási intézménnyel is hasonló megállapodásokat kössön - zárult a közlemény.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com