Hankó Balázs: Brüsszel lábbal tiporja az egyetemi és kutatási szabadságot

Brüsszel lábbal tiporja az egyetemi és kutatási szabadságot - hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője a Demokrata című hetilap legújabb számában megjelent interjúban.A Büszkeség és brüsszeli balítélet című interjúban a miniszter elmondta: a felsőoktatás jogi szabályozása és működtetése nemzeti hatáskörbe tartozik, vagyis az uniónak nincs köze ezekhez a kérdésekhez. Ennek ellenére készek voltak tárgyalni és kompromisszumot kötni, hogy ne kelljen elszenvedni a jogellenes szankciókat - emelte ki.

Hankó Balázs emlékeztetett: a magyar kormány azt a követelést nem fogadta el, hogy a nemzetközi NGO-k is delegálhassanak tagokat az egyetemi kuratóriumokba. Az Országgyűlés november 4-én végül elfogadta azt a bizottsággal egyeztetett törvénymódosítást, amely kezelte a többi brüsszeli kifogást.

Ezt követően újabb feltételek születtek: nemcsak az egyetemi alapítványokra, hanem minden más, történelemmel, kultúrával foglalkozó alapítványra ki kellene terjeszteni a Brüsszel által követelt előírásokat - idézte fel a miniszter, hozzátéve: az új követelésekből látható, nem tettek le arról, hogy elvonják az egyetemek önkormányzatiságát.

Az egyetemek által, a diákjaikat és kutatóikat ért diszkrimináció miatt indított peréről Hankó Balázs elmondta: az Európai Unió Bírósága egy év után befogadta a pereket, amelyek várhatóan idén elkezdődhetnek. Hozzátette: fontolgatják, hogy a magyar állam szintén pert indít az Európai Bizottság újabb döntése ellen.

A Pannónia programról elmondta: az első félévben 3000 magyar fiatal jutott el a világ vezető egyetemeire Szingapúrtól Angliáig, Amerikáig. Vagyis ezerrel többen, mintha az Erasmust vették volna igénybe. Ráadásul a Pannónia-ösztöndíjak magasabbak az uniósnál, és a hazai intézmények elfogadják a külföldön töltött féléveket.

A HU-rizont programban 30 pályázat támogatásáról döntöttek, 400-400 millió forintos keretösszeggel gazdálkodhatnak a kutatócsoportok. A pályázatok kiváló minősége miatt az ország az eredetileg tervezett nyolcmilliárd helyett 12 milliárd forintot szán e pályázatok támogatására. A kialakult partnerkapcsolatok figyelemreméltóak, a világ legjobb száz egyetemének valamelyikével zajlanak együttműködések.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az államháztartáson kívüli gazdasági társasági formában szeretne működni a jövőben, ehhez módosítani kellett a felsőoktatási törvényt. Várhatóan a jövő év első felében már új struktúrában működhet majd az intézmény, ahol a fenntartó jogát meghatározó magyar vállalat vagy vállatok vásárolhatják meg, forrásbevonást és így egyben béremelést is hozva. Az állam hosszú távú megrendelői szerződést köt az állami ösztöndíjas helyekre, kutatási tevékenységre.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) vonatkozó kérdésre kiemelte: várják az ELTE tudományos közösségének javaslatait is. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt kutatói hálózatának átalakításáról, a Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózatról a miniszter elmondta: a tavaly év végén megjelent törvény a Magyar Kutatási Hálózat javaslatára és egyetértésével született. Aki ezt támadja, az a magyar tudományos közösséget támadja - hangsúlyozta.

Hozzátette: idén mintegy 18 milliárd forint jut a hálózati intézmények támogatására, amiből jelentős bérfejlesztés is történhet. Még év elején elindítanak egy 26 milliárdos pályázatot a kutatási infrastruktúra fejlesztésére, 2027-re pedig megduplázódik a kutatóhálózat finanszírozása, elérve a 97 milliárd forintot.

A miniszter elmondta azt is: a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vezetésével működő iroda célja, hogy minél több kiváló magyar kutató itthon dolgozzon tovább. Elsőként Endrődi Gergely kutatófizikus döntött úgy, hogy hazahozza a kutatócsoportját.

A hazai szakképzési rendszert tekintve ismét nagyhatalommá váltunk - emelte ki Hankó Balázs, aki szerint továbbtanuláskor tíz nyolcadikos diákból hat valamelyik szakképző intézményt választja, ezt az arányt szeretnék tovább emelni.

A 24 ezer szakképzésben dolgozó oktatónak januártól ismét emelkedik a fizetése 21,2 százalékkal, immár két és félszer magasabbak a bérek, mint 2020-ban. A régebb óta a szakképzésben dolgozók bére eléri a 950 ezer forintot. Emellett 96 milliárdot fordítanak a 34 szakképző intézmény felújítására, korszerűsítésére.

A kultúra területére vonatkozóan kifejtette: a Csoóri Sándor- és a Déryné-program az egész Kárpát-hazában jelen van, és támogatják, hogy a határon túli színházak bemutatkozhassanak itthon.

Január elején Kassán lesz a szlovák-magyar nyelvű Rómeó és Júlia-bemutató, amelyre meghívta a szlovák kulturális minisztert - közölte a miniszter, hozzátéve: idén indul az Erkel Színházban az új dalszínház, amely többek között a Puskás-musicalt és a Baradlay-legendát mutatja be. A miniszter emlékeztetett a magyar-török év sikerére, hozzátéve: hasonlóak a várakozások az idén induló szerb-magyar kulturális év felől is.

Brüsszel nemcsak az anyagi juttatásokat támadja, hanem magát a családot - hangsúlyozta Hankó Balázs, hozzáfűzve: Magyarország családbarát ország, amelynek családbarát kormánya van. Az idei költségvetésben 3754 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására, 474 milliárddal többet, mint tavaly.

Hankó Balázs rámutatott: ha nincs a Horn-kormány idején bevezetett Bokros-csomag, akkor ma 322 ezerrel több szülőképes korban lévő asszony élne, és a demográfiai adataink a mainál szebb képet mutatnának. A brüsszeli támadások és az unió nyugati felén hódító családromboló ideológiák tombolása ellenére a magyar kormány garantálja, hogy életben tartja a világon egyedülálló támogatási rendszert, és garantálja a családok biztonságát - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com