Nyolcmilliárdos támogatás a jövő kutatóinak a Debreceni Egyetemen

Mintegy nyolcmilliárd forintot nyújt a PhD-képzés és a tudományos életpálya támogatására az országosan egyedülálló PhD-ösztöndíjjal és kiegészítő támogatással a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) és a Debreceni Egyetem - közölte az intézmény sajtóirodája az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fenntartó alapítvány professzori ösztöndíjat is létrehozott.A közleményben idézték Kossa Györgyöt, az alapítvány kuratóriumi elnökét, aki kiemelte: a kiválóságokat szeretnék megtalálni és támogatni, ennek érdekében olyan PhD-programot indítanak, amellyel a teljesítmény alapján ösztönzik a fiatalokat, így az intézmény saját maga nevelheti ki a jövő minősített oktatóit.
    

"Ez egy országosan egyedülálló támogatási rendszer és életpályamodell, melynek az a célja, hogy az itt dolgozók és az itt tanulók olyan jövőképpel rendelkezzenek, amellyel beteljesíthetik tudományos tevékenységüket" - mondta. A nyertes pályázók először havonta 100 ezer forintot, az első vizsgát követően pedig további 110 ezer forintot kaphatnak. Ehhez vállalniuk kell, hogy a Debreceni Egyetemen dolgoznak a jövőben.
    

Az alapítvány professzori ösztöndíjat is létrehozott az oktatói és a tudományos tevékenység ösztönzésére. Annak legfeljebb harminc, a 70. életévet betöltött, pályafutása végén járó, de az utánpótlás-nevelésben még eredményes szakember lehet részese - közölte a kuratórium elnöke. Csernoch László tudományos rektorhelyettest idézve azt írták, hogy az egyetemi forrásokból nyújtandó új támogatás mintegy 550 PhD-hallgatónak nyújt a képzés első 24 hónapjában havi 65 ezer forint, a második 24 hónapjában havi 75 ezer forint ösztöndíjat. Így összességében az első 24 hónapban nettó 205 ezer, a második 24 hónapban havi 255 ezer forint érhető el, ami tovább növelhető kiválósági ösztöndíjakkal, alkalmi munkavégzéssel az egyetemen.
    

Bács Zoltán egyetemi kancellár ismertetése szerint az alapítvány öt év alatt 650 millió forinttal támogatja a professzorokat, a kiválósági PhD-program öt év alatt 500 milliót, az egyetemet érintő kiegészítő hozzájárulás ugyanennyi idő alatt 2,5-3 milliárd forint hozzájárulást jelent, a korábban elindított tudománytámogatási program pedig 4 milliárd forintot tesz ki. Így összességében 7,5-8 milliárd forintos összegről lehet beszélni ötéves ciklusban - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com