Völner: hisztéria vezetett a felsőoktatási törvény módosításához
A politikus a továbbiakban kifejezte reményét, hogy a módosítás nyomán elcsitulnak a kedélyek, és szakmai, jogi kérdéssé válik az ügy, hiszen elég időt kapnak az intézmények a feltételek teljesítésére. Megfogalmazása szerint a CEU, a Soros-egyetem "mutációként létezik Magyarországon", ugyanis van egy Magyarországon akkreditált Közép-európai Egyetem, és van az úgynevezett CEU, amely az Egyesült Államokban akkreditált, de ott nem működő "fantomegyetem".
Azzal kapcsolatban, hogy a CEU bejelentette, megállapodást kötött a Bard College-dzsal mint amerikai intézménnyel és így teljesítette a törvényben megfogalmazott feltételeket, Völner Pál úgy nyilatkozott, hogy az ügy tanulmányozás alatt áll, és az Oktatási Hivatalnak kell megvizsgálnia, hogy az intézmény megfelelő hátteret jelent-e a CEU működéséhez.
Arról is szólt, hogy szerinte megkérdőjelezhető a kötelezettségszegési eljárásnak az a fázisa, hogy az EB az Európai Bírósághoz forduljon, hiszen a módosítás nyomán nincs szükség "égetően sürgős bírósági döntésre". Kiemelte, hogy a felsőoktatás nem uniós, hanem nemzeti hatáskör. Az EB a szolgáltatások szabad áramlásának korlátozása miatt indította meg az eljárást, ám a magyar kormány véleménye szerint az oktatás nem üzlet - mondta az államtitkár.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások