A fiatalok harmada szívesen váltana zöld pénzügyi megoldásokra egy kutatás szerint

A fiataloknak sokkal fontosabb a fenntarthatóság, mint az idősebb generációnak, a bankválasztásnál azonban egyelőre a költségeket, az elérhetőséget és a jó digitális megoldásokat tartják szem előtt, bár a fiatalok harmada szívesen váltana zöld pénzügyi megoldásokra - derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített reprezentatív kutatásból, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.A kutatás során a fiatalok (18-30 év közöttiek) zöld bankoláshoz, pénzügyekhez való hozzáállását mérték fel. A megkérdezettek 93 százalékának van bankkapcsolata, 26 százalékuk pedig valamilyen fintech szolgáltatóval is kapcsolatban áll. A fintech szolgáltatók mellett a fiatalok 58 százaléka döntött a kedvező ár, 51 százaléka a kényelmi szempontok miatt. Az, hogy a hagyományos bankokhoz képest ezeknek a cégeknek kisebb a karbonlábnyoma, a felhasználók 30 százalékánál játszott szerepet a döntésben.
    

A fiatalok a bankválasztásnál erősen árérzékenyek, 45 százalékuk szerint a bank által kínált szolgáltatások díja a három legfontosabb szempont egyike; a jól működő digitális megoldásokat a válaszadók 37 százaléka sorolta ide. A válaszadók 41 százaléka sorolt az élre legalább egy környezetvédelmi szempontot, amelyet a bankválasztásnál figyelembe vesz. A három legfontosabb ilyen elvárás a javarészt papírmentes működés (58 százalék), a környezetvédelem kiemelt ügyként való kezelése (53 százalék) és a karbonlábnyom csökkentése (48 százalék) volt.
    

A kutatásból kiderült, hogy a bankok fenntarthatósági érintettsége sokak számára nem egyértelmű, a megkérdezettek 64 százaléka gondolja úgy, hogy a hitelintézeteknek is feladatuk a környezetvédelem. A válaszadók 27 százaléka tartja csak elképzelhetőnek, hogy az ilyen típusú intézmények a fenntarthatóságot a vállalati stratégiájuk részévé tegyék. A konkrét termékgyártáshoz könnyen kötik a fiatalok a környezettudatosságot, de nem kézzelfogható árucikkek esetén nehezebben tudják a környezetvédelmet az adott cégtípushoz kapcsolni - jelezte a Magyar Bankholding.
    

A válaszadók 51 százaléka nem hallotta még a "zöld bankolás" kifejezést, de akik igen, ők is leginkább csak általánosságban tudtak róla nyilatkozni. Konkrétumokat, mint például a papírmentesség vagy digitalizáció, nagyon kevesen tudtak említeni. A válaszadók 33 százaléka nyilatkozta, hogy ha lenne rá lehetősége, akkor minden pénzügyi termék esetén fontolóra venné a környezetbarát megoldást. A fiatalok 55 százaléka a bankkártyát sorolta az élre azok közül a termékek közül, amelyekből a zöld megoldást választaná; valószínűleg a termék a kézzelfoghatósága miatt emelkedik ki a többi közül - írja közleményében a Magyar Bankholding.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com