A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.Az adóhatóság keddi tájékoztatása szerint az ellenőrök a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.

A közleményben felidézték, hogy tavaly nyáron minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát a NAV. Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel; mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája. A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók "felejtik el" leggyakrabban a nyugtaadást - fogalmazott a NAV.

Hozzátették, hogy sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, a pénztárgépekben az elütés minden esetben az állam kárára történt. Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök.

A NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést. Igazolatlan eredetű áru esetén egymillió forint a bírság maximuma. A mulasztási bírságon kívül tizenkét nyitvatartási napra lezárhatja a NAV a vállalkozás üzletét is.

Speciális szabályok vonatkoznak a kedvezményes adózási módot választókra, ezért a katásoknak és a kivásoknak nem éri meg kockáztatni. Elesnek ugyanis a kedvezményes adózási módtól, ha a három legsúlyosabb adóügyi jogsértés (nyugtaadás vagy alkalmazotti bejelentés elmulasztása, igazolatlan áru) elkövetéséért állapítanak meg terhükre mulasztási bírságot - hívta fel a figyelmet az adóhivatal.

Az átalányadózásra való jogosultság is megszűnik, ha a vállalkozó elmulasztja nyugtaadási kötelezettségét. A súlyosan mulasztók mindezek mellett még utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Nekik a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban ellenőrizni bevallásaikat és a fizetendő adót, a revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhetők az esetleg korábban be nem vallott tételek - ismertette a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com