A MET az 1 százalékos adófelajánlások eljuttatását kéri a NAV-tól

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) azt kéri az adóhatóságtól, hogy mindenképpen juttassa el hozzájuk az adózók által a személyi jövedelemadó 1 százalékaként az Oltalom Karitatív Egyesületnek felajánlott több mint százmillió forintot.Az egyházi szervezet hétfőn az MTI-vel azt közölte: az Oltalom Karitatív Egyesületnek felajánlott 1 százalékos adófelajánlásokat inkasszálta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így nem jutott egy fillér sem a számlájukra, bár a felajánlók azt az értesítést kapták, hogy a felajánlásuk beérkezett hozzájuk.

Tájékoztatásuk szerint a MET éves közgyűlésén megvitatta az egyház és a fenntartásában működő intézmények anyagi és működési helyzetét. Azt írták, azon túl, hogy továbbra sem kapják meg a törvény szerint járó alapnormatívát, a Magyar Államkincstár szeptember 1-jétől felfüggesztette a normatíva utalását valamennyi közoktatási intézményük esetében.

Úgy fogalmaztak: a NAV és a Belügyminisztérium teljesen figyelmen kívül hagyta azt a tavasszal elvárásukra beadott válságköltségvetést, amely bizonyítja, hogy az alapnormatíva utalása esetén nemcsak működtetni tudnák az intézményeiket, de megállítanák további adósságok keletkezését is.

"Kérelmet adunk be a NAV-hoz, hogy a 9921 adózó nekünk szánt 107 843 432 forintos felajánlását mindenképpen juttassák el hozzánk, tartsák tiszteletben támogatóink szándékát. Ez nem állami normatív támogatás, hanem állampolgári adomány" - írták a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com