Banki elszámolás - K&H: az elszámoló levél kézhezvételétől számított 91. napig lehet díjmentesen megszüntetni a hitelszerződést

A korábbi devizahiteles ügyfelek az elszámoló levél kézhezvételétől számított 91. napig díjmentesen szüntethetik meg végtörlesztéssel hitelszerződésüket, a 91. nap után történő felmondás esetén a bankok a fennálló tartozás után százalékos díjat számíthatnak fel - hívja fel a figyelmet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a K&H Bank.

K&H Bank, SZÉP KártyaA K&H Bank egy másik fontos határidőt is kiemel, ez pedig az elszámoló levél kézhezvételétől számított 31. nap. Csak ezután kezdeményezhető a felmondás, mert a 31. napon válik hatályossá a forintosított hitelszerződés.
Jogi szempontból ettől a ponttól valósul meg az elszámolás, azaz ha ezen határidő előtt történik a felmondás, az még az elszámolás előtti (például devizaalapú) hitelszerződésre vonatkozik majd - fejti ki a bank. A felmondási nyilatkozatot ennek megfelelően a 31. naptól számított 60 napon belül kell benyújtani a kiválasztott új pénzintézethez.

A pénzintézet kiemeli: ha az ügyfél úgy érzi, megvan a kiválasztott új bank, érdemes megtudakolni, hogy mi történik, ha beadja az igénylést, de már lejár a 91 nap, és ezért muszáj a díjmentesség miatt felmondania a régi banknál a szerződést, de még nincs válasz az új banktól.
Van olyan pénzintézet, amely ezt a helyzetet azzal segíti, hogy ha ki is csúszik az ügyfél a díjmentes végtörlesztési időszakból, akkor a hitelösszegbe beépítik a régi bank végtörlesztési díját - írja a K&H.

A bank azt javasolja a hitelcserén gondolkozóknak, hogy alaposan nézzenek körül a hitelajánlatok között. Az elszámoló levélben szereplő fennálló forintösszegre, a havi törlesztő részletre és a hátralévő futamidőre van szükség a minél pontosabb összehasonlító számításhoz, amiből kiderülhet, mennyivel jár jobban az új hitellel az ügyfél. Annak is érdemes utánanézni, mely bankok azok, amelyeknél a meglévő tartozásra vonatkozó felmondólevél és fennálló hiteltartozásról szóló igazolás nélkül is kezdeményezhető az új szerződéskötés.

"Lehetséges, hogy elegendő a meglévő kölcsöntartozás írásos felmondását az új hitelre vonatkozó pozitív hitelbírálat után kezdeményezni" - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com