BÉT - Eltérő elemzői várakozások

Kissé eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

bétKuti Ákos, az Equilor vezető elemzője szerint csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde, és az enyhén optimista külföldi hangulat miatt a BUX a nap végére ledolgozhatja a veszteség egy részét. Kiemelte: a Mol kedden már osztalékszelvény nélkül forog a piacon, ez azt jelenti, hogy nem jár az 590 forintos osztalék azoknak, akik ma veszik meg a részvényt.

Emiatt a Mol 13 100 forintos árfolyam környékén nyithat, ami több mint 4 százalékos mínusz. Megjegyezte, hogy a kazahsztáni váratlan olajtalálat 1 százaléknál kisebb mértékben növeli a meglévő szénhidrogén-termelést az áprilisi adatokhoz képest, így a bejelentés "túl nagy optimizmusra" nem ad okot. Az OTP, a Richter, és a Magyar Telekom részvények az elemző szerint hétfői záróértékükön nyithatnak, a mínuszos nyitás a Mol osztalékvágásának köszönhető.

Szavai szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntő ülése csak akkor lesz izgalmas, ha nem 10 bázispontot vág a monetáris tanács. Ha ennél többet csökkentene, az markáns forintgyengülést hozna, és a részvénypiacon kis pozitívumot eredményezne - mondta. Kuti Ákos hozzátette: a szinten tartás markáns üzenet lenne a jegybank részéről, akkor könnyen a 300-as szinthez lendülne az euró, tehát komoly forinterősödés jöhetne.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője ezzel szemben inkább iránykeresésre számít kedden délelőtt a budapesti tőzsdén, délután pedig mozgalmasabb lehet a kereskedés, főleg az amerikai markoadatok - lakáspiac, tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya - miatt. Szintén kiemelte az MNB kamatdöntő ülését, ha eltérnének a várakozások szerinti 10 bázispontos csökkentéstől, az nagyobb meglepetést okozna a piacon - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,37 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 19 105,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt. A Mol 80 forinttal, 0,58 százalékkal 13 700 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,10 százalékkal 4805 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,62 százalékkal 321 forintra esett, forgalma 214,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 50 forinttal, 1,18 százalékkal 4200 forintra gyengült, a részvények forgalma 375,8 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com