Czomba Sándor: dinamikusan és folyamatosan növekednek a bérek

A nehézségek ellenére is dinamikusan és folyamatosan növekednek a bérek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Czomba Sándor szerint a bérnövekedés egyrészt a magas foglalkoztatotti létszámnak köszönhető, amely továbbra is 4 millió 700 ezer körül alakul, másrészt a hároméves bérmegállapodásnak, amelyet nemrégiben kötöttek a munkaadókkal, munkavállalókkal. Az államtitkár kifejtette: az idei évre 7 százalék garantált bérminimumot és 9 százalékos minimálbéremelést irányoztak elő, és nagyjából ez is látható az adatokban.

Elmondta: a minimálbér közvetlenül 250 ezer embert érint, de "tolóhatása" a fölötte lévő béreket is elég jelentősen képes befolyásolni.

A reálkeresetek szempontjából pedig egyrészt a bruttó és nettó bérek dinamikus növekedése, másrészt az infláció minél alacsonyabban tartása a fontos. Hangsúlyozta: a bruttó bérek már négy hónapja 700 ezer forint fölött vannak, a bruttó átlagkeresetek nettója közelít az 500 ezer forinthoz, a medián nettója pedig közel 400 ezer forint.

"A bruttó átlagkereset Budapesten 840 ezer, míg Szabolcs-Szatmár-Beregben 513 ezer forint, tehát nagy különbségek tapasztalhatók, de a tendenciát nézve megállapítható, hogy nincs olyan vármegye Magyarországon, ahol ne érné el az 500 ezer forintot, és egyre több az olyan vármegye, ahol a 600 ezer forintot is átlépi" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az alacsonyabb bérek egyre zárkóznak fel, és ezt a tendenciát kellene a későbbiekben is fenntartani.

Czomba Sándor arról is beszélt, hogy statisztikailag a legjobban megfizetett foglalkozások körébe az infokommunikáció, az energia- és a pénzügyi szektor tartozik. A sereghajtók ilyen tekintetben a szálláshely-szolgáltatók, valamint a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozók.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy azokon a fundamentumokon, amelyeket a magyar kormány 2010 óta mind a bérekkel, mind a foglalkoztatással kapcsolatosan letett, nem nagyon van mit javítani.

"Visszatérni az azt megelőző állapotokra nagyon súlyos következményekkel járna" - fogalmazott. Felidézte, hogy 2010 környékén vezették be az egykulcsos adórendszert, amelynek egyik eredményeként ma egymillióval többen dolgoznak Magyarországon.

2010 és 2013 között a gazdaság helyzet miatt sokan a segélyezési rendszeren keresztül próbáltak megélni. A magyar kormány ezért úgy döntött, amíg a versenyszféra nem tér magához, a közfoglalkoztatás keretében adja meg a lehetőséget a "visszaszocializálódásra" a munka világába - emlékeztetett.

"Ez a program is kapott hideget, meleget annak idején" - fogalmazott, kifejtve, hogy a versenyszféra megerősödésekor azonban több százezer embert tudtak az elsődleges munkaerőpiacra helyezni. És ez csak egy volt az intézkedések közül - tette hozzá.

Czomba Sándor hangsúlyozta: a magyar foglalkoztatási rendszer válságálló, a magyar kormány azonban figyelemmel kíséri a változásokat, mozgásokat, és mindent megtesz, hogy minden eszközzel segítse mind munkavállalókat, mind munkáltatókat, azokat, akik tudnak, akarnak és képesek dolgozni, illetve munkát adni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com