Egy kis adó-mese

Magyarországon mostanában gyakori téma a médiában az adózás. A jelenlegi kormányzat a személyi jövedelemadó kulcsának egységesítésével, majd a jelenlegi tervek szerint a csökkentésével próbálja meg megnyerni az ország állampolgárait, azonban nem sok szó esik a munkabért terhelő adókról, a járulékokról, amelyek adók lettek, vagy arról, mi az oka annak, hogy a magyarok igenis megpróbálják elkerülni az adózást és adóbevallást.

Arról sem sokat hallani, hogy jó irányba terelték-e ezek a változások az országot, illetve ha nem, akkor mi lenne jobb a jelenlegi megoldástól. Az átlag magyar személynek fogalma sincs arról, mi hogyan történik, a bérelszámoláskor ugyan feltűnik neki a papírt nézegetve, hogy hatalmas a különbség a nettó és a bruttó között, az ellátások, amiket pedig a különbözet befizetése után „garantál” az állam egyre szegényesebbek, vagy épp már megszűnő félben vannak, de ettől többet nem igazán tudnak elmondani a tapasztalataim alapján.

Alább megpróbálom bemutatni a jelenlegi magyar adózási rendszert, rámutatni a hibáira és előnyeire.



 

Az adók bemutatásánál jelen esetben a béreket terhelő adókra kívánnék kitérni. Lassacskán az átlag magyar ember nem is igazán tudja követni az adók fajtáját és nevét, illetve a témához sem tartozik hozzá most oly mértékben, hogy felsorolásuk szükséges lenne. Egy adófajta van, amit mégsem hagynék ki, noha nem ide tartozik: az általános forgalmi adót. Ez Magyarországon jelen pillanatban 27%, ami a legmagasabb kulcsok közé sorolható szerte a világon. Ez önmagában is jelentősen megdrágítja a szolgáltatások és termékek árát, tehát olyan kereset szükségeltetik a vásárlóerő fenntartásához, ami fel tudja venni a „versenyt” a 27%-os ÁFA-val. A kérdés az az, hogy ilyen-e a magyarországi rendszer?

Nemrég jelent meg egy cikk, amelynek már a címéből is kiderül, hogy nincs ilyesmiről szó, hiszen nem csak a termékek és a szolgáltatások drágák, hanem maga a foglalkoztatás is. Egy nemrég publikált számítás szerint minden kifizetett nettó 100 forint után 196 forint a további bérköltség. Ez azt jelenti, hogy egy ember nettó fizetéséből másik két embert lehetne majdcsak foglalkoztatni. Ez okozza azt, hogy ma Magyarországon nem éri el a foglalkoztatás a kívánt mértéket.
De miből is áll össze ez a magas összeg?

Az adókat két csoportra lehet bontani, attól függően, hogy a munkaadót, vagy a munkavállalót terhelik-e. Az utóbbit terheli a személyi jövedelemadó (SZJA), amely jelenleg 16%-os kulccsal van érvényben. Ez az egykulcsos adórendszer még sokaknak új lehet, hiszen nemrég váltottunk a sávos, progresszív típusú adózásról (a fizetés mértékéhez arányosan igazodó adózásról) a mindenkit egységesen 16%-kal terhelő adózási típusra. Ezt a 16%-ot a bruttó bérből számítják ki. Emellé társul a 10%-os nyugdíjbiztosítási járulék, amiből a nyugdíjunk lesz- elvben. Nyilván a most befizetett pénzek a mostani idős korosztály nyugdíját finanszírozzák, a mi generációnkét majd a következő generáció fogja fizetni. A kérdés az, hogy ez egy elöregedő és folyamatosan fogyó országban meddig tartható fent. Az előbbi két adó mellé írható a munkaerő-piaci járulék és a pénzbeni egészségbiztosítási járulék (a táppénz fedezésére).  Az előbbi 1,5% az utóbbi 3%. Összesítve a munkavállalók bruttó fizetésüknek 30,5%-át fizetik ki ilyen adók formájában, ami csaknem a fizetés egyharmadát jelenti.
A másik csoport a munkaadót terhelő adók csoportja. Itt a legsúlyosabb adó az „ex-társadalombiztosítási járulék” néven ismertté vált szociális hozzájárulási adó. Ez önmagában 27%, tehát majdnem az összeg további egy harmadát tenné ki. Ezt az adóformát 4 elemre bonthatjuk:

• nyugdíjbiztosítási járulék (24%)


• természetbeni egészségbiztosítási járulék (1,5%)


• pénzbeni egészségbiztosítási járulék            (0,5%)


• munkaerőpiaci járulék (1%)

Ezen felül a szakképzési hozzájárulást (1,5%) és a rehabilitációs hozzájárulást is fizeti. Utóbbi azokra érvényes, akik nem foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyt. Ezt az adót úgy számolják ki, hogy a munkavállalók számának 5%-át veszik, és azt megszorozzák 964.500 forinttal. Ezt azonban évente kell fizetni csak, és 20 fő felett.
A rehabilitációs hozzájáruláson kívül minden adónemet a bruttó bérből számítják, tehát egy egyszerű példával élve: Legyen egy 21 fős cég, ahol nem foglakoztatnak megváltozott munkaképességűt. Ha valakinek 100 Forint a bruttó fizetése, akkor abból 30,5 Ft, amit a munkavállaló adó formájában kifizet. Tehát kézhez 69,5 forintot kap. Ezen felül a munkáltató befizeti a 28,5 forintot utána, és akkor a rehabilitációs hozzájárulást még nem is számoltuk. Tehát ahhoz, hogy egy személynek 69,5 forintnyi fizetése legyen, az államnak kell 59 forintot befizetni. Nyilván egy fizetés nem 69,5 forint, tehát arányában is nagyon megnőnek a költségek. A „zsebbe jutó” összeg majdcsak 85%-a megy tehát az államnak minden hónapban.
Látszik, hogy a magyar béreket terhelő adók aránya egy nagyon magas összeg, a kérdés az az, hogy milyen hatással van ez a munkavállalásra és a foglalkoztatásra?

A magas béradók hatása a foglalkoztatásra         

Mint már fentebb is taglaltam, az egyik hatása a magas adóknak, hogy a kereslet szemszögéből nézve az látható, hogy egyszerűen „nem éri meg foglalkoztatni”. Az előbb leírt példa jól mutatja, hogy azon az áron, hogy valakit kifizethessen egy munkaadó majdnem két munkavállaló nettó keresetét kell az államnak kifizetni. Ez teljesen egyértelmű, hogy azt eredményezi, hogy minél kevesebb emberrel próbálják meg a termék vagy szolgáltatás előállítását, hiszen csak ilyen módon tud a munkaadó „spórolni”. Ez azért is veszélyes, mert öngerjesztő a folyamat: minél kevesebb embert foglalkoztatnak, annál nagyobb lesz a munkanélküliség. A munkanélküli ellátásokat azonban az állam a dolgozók pénzéből téríti meg. Tehát ha a munkanélküli réteg megemelkedik, a dolgozóké pedig csökken, kevesebb embernek kell több embert eltartania, ami még magasabb adókulcsokhoz vezethet.
A másik tipikus megoldás, hogy kevesebb óraszámra jelenti be a munkavállalót, mint amennyit ténylegesen dolgozik. Magyarországon ezen „trükk” ellenére is nagyon alacsony a részmunkaidős állások száma, és nyilván a statisztikai adatok nagy része csak a fenti módszer miatt került ide.

Nyilván, ha ez a keresletet befolyásolja, akkor a kínálatot is fogja. Egy munkavállaló szemével végiggondolva, az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyit dolgozok és mennyit kapok ezért a munkáért. A többi csak ezután válik érdekessé. Például abban az esetben, ha magas a befizetendő adó, de a munkabér már nem, az adózás után lehet, hogy nem sokkal többet keres az illető, mintha minden szociális juttatást felvenni, amit felvehet. Azért pedig nem kell elmenni dolgozni 8 órában, sőt, nem bejelentett munkavégzéssel tovább is növelhető a jövedelem. Emiatt „nem éri meg dolgozni” sem, ugyanúgy, ahogy a foglalkoztatás sem mindig kifizetődő.

A kínálat esetében a másik tényező, hogy ha a befektetett munka emelkedik, vele párhuzamosan emelkedik-e a kereslet, a munkáért kifizetett bér. Ez például a progresszív, sávos adózásnál játszik szerepet, hogy bizonyos összegek után már jelentősen többet kell fizetni, de mivel jelenleg Magyarországon egykulcsos adórendszer van, ezért ez nem befolyásoló tényező (jelen pillanatban). Abban az esetben azonban, ahol ez szerepet játszik, ott megnőhet a jövedelemeltitkolások mértéke, mert a magasabb kereset utáni magasabb adót már nem érzik jogosnak a munkavállalók. Mivel Magyarországon a közelmúltban még progresszív adózás volt, itt is megfigyelhető az a tendencia, hogy magas azon munkavállalók száma, akik eltitkolják jövedelmük egy részét. Krekó Judit és P. Kis Gábor tanulmánya szerint az adóalapból legalább a GDP harmadának-negyedének megfelelő összeg hiányzik a jövedelem eltitkolása miatt. Természetesen ebben nem csak a bérek eltitkolása, hanem például az áfa-elkerülés vagy a saját fogyasztás elszámolása is megjelenik, de mindentől függetlenül ez nemzetközi viszonylatban is igen magas szám.

Ez azért is probléma, mert így azon túl, hogy az adóalapba kevesebb pénz kerül, sok jóléti juttatást és szolgáltatást nehezebb lesz finanszírozni. Milyen módszerrel lehet elérni azt, hogy „vonzóbb” legyen az adózás, ezáltal ne kelljen az államháztartásnak ilyen problémákkal szembesülnie, és „zökkenőmentesebb” legyen az újraelosztás?

Mit lehet tenni?

Mivel a probléma is komplex, ezért a megoldásnak is annak kell lennie. Mindenképpen meg lehet abban állapodni, hogy az adóterheket jelenleg magasak, ezért visszavetik a foglalkoztatási arányokat. Így az ellátó-ellátotti arány megborulhat, ami már így is veszélyeztetve van az elöregedés által. Ezen felül a munkanélküliség magas, ezért új munkahelyek teremtése is előnyére válna az országnak, amelyet külföldi beruházásokkal is el lehet érni. A probléma azonban az, hogy már a szomszédos országokban is olcsóbb a foglalkoztatás, mint nálunk, ezért nem olyan vonzó az ország egy külföldi beruházónak ebből a célból. Egy cikk szerint ahhoz, hogy egy magyarországi munkásnak 500 eurós fizetést tudjanak biztosítani, 980 euróba kerül. Ugyanakkor a szomszédos Szlovákiában ez az összeg 890 euró. Magyarországon ugyanannyi pénzből 1000 munkást lehet foglalkoztatni, míg Szlovákiában 1100-at. Épp ezért az adók reformjára is szükség van, nemcsak a munkahelyteremtésre, hiszen világosan látható, hogy egyik a másik nélkül nem működik.

Az adók csökkentése és visszaszorítása ösztönözné az adózást is. A rengeteg adónemből azonban nehéz kiválasztani, melyiket ideális csökkenteni. Abban az esetben, ha a foglalkoztatást szeretnénk serkenteni, egyértelmű, hogy a munkaadói járulékot kell csökkenteni, hiszen így jobban megéri foglalkoztatni.
Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni az alacsony jövedelműeket sem. Ők azok, akik a leginkább veszélyeztetve vannak, hiszen ha a jövedelem és a jóléti ellátások összege hasonló és csak kis mértékben tér el, akkor jobban megéri az utóbbit választani, és mellette akár feketén dolgozni, vagy otthon maradni. Ezért az ő esetükben alacsonyabb adókulcs szükséges, mivel ekkor a fizetés kevésbé van leterhelve, és megnő a különböző típusú jövedelem esetén a különbség, ez pedig serkenti a munkavállalást, hiszen „jobban megéri munkába állni”. Ez esetben tehát a munkavállalói járadékokat kell csökkenteni. Mivel a jóléti ellátásra vonatkozó adókat nem tanácsos csökkenteni, ezért a személyi jövedelem adó kulcsának a csökkentése tűnik a legésszerűbb megoldásnak. Az elmúlt időszakban az adókulcsok egységesítése felfogható ilyen törekvésnek a magyar rendszerben, azonban a 16%-os kulcs még mindig magas egy alacsony jövedelem esetén, tehát még mindig vonzóbb lehet a támogatás igénylése, mind a munkavállalás.

Utolsó csoportként a magasabb jövedelműekkel kell foglalkozni. Fentebb is látható, hogy az ő esetükben a progresszív adózási rendszer csökkenti a termelékenységet, és jövedelemeltitkoláshoz vezethet. Ez azért is veszélyes, mivel ők a legproduktívabb réteg, és ha nem vallják be a keresetüket, akkor igen magas összegeket veszíthet az állam. Ezért az ő esetükben az a legcélszerűbb, hogy kevésbé emelkedjenek az adósávok. Mivel Magyarországon egykulcsos adórendszer lett bevezetve, ezért ez annyira nem érinti az országot, viszont a szuperbruttó eltörlése elvben pontosan erre a rétegre irányult.

Adóreformhoz sorolható ugyanakkor a rendszer reformja is. Úgy vélem, egy átláthatóbb és könnyebben kezelhető rendszer könnyebbé tenné magát az adózást és az ellenőrzést is, tehát maga a rendszer működése is kevesebb forrást emésztene fel. Átlagos munkavállalókkal beszélgetve észrevehető, hogy ők maguk sem tudják, hogy mi is az a szociális hozzájárulási adó, mivel másabb, mint az előző években, illetve nagyon sokan azt sem tudják, pontosan mit is vonnak le a fizetésükből. Ha ez jobban lenne kommunikálva és átláthatóbbá lenne téve, sokkal egyszerűbb lenne az ellenőrzés is, ami kevesebb energiát emésztene fel.

Zárásként elmondható, hogy noha a vállalkozásokat terhelő adókra nem tértünk ki, világosan látható, hogy a mostani adórendszer egy nem jól működő, problémás rendszer. Ugyanakkor a 27%-os általános forgalmi adót is figyelmen kívül hagytuk, mégsem egy "jó, biztos működésű" adópolitikáról beszélhetünk. Mivel több problémára is kell megoldást találni egy időben, a megoldásnak is komplexnek kell lennie, nem lehet egy-egy lépéssel elintézni, ahogy azt az elmúlt években megpróbálták. Az egykulcsos adórendszer bevezetése egyes szakértők szerint több problémát okozott, mint hasznot, a szuperbruttó eltörléséről is hasonlóan vélekednek.

Mindeközben egy átlagos, dolgozó ember a magas adókkal terhelt szolgáltatásokat vásárolja meg, és a keresetéhez képest magas adókkal terhelik a fizetését. Ez a gazdaság fejlődését is visszaveti, hiszen nincsen vásárlóerő, mivel a termékek drágák, a fizetés pedig alacsony.  Mi pedig lassacskán megállhatunk a bolt közepén, "fej vagy írás" játékkal eldönteni, hogy mit vegyünk:
Kenyeret vagy tejet?