Erős kezdésre lehet számítani Európában

A Fed kamattartó döntését erősödéssel nyugtázó amerikai és ázsiai piacokat követve pozitív kezdésre lehet számítani csütörtökön az európai piacokon is.

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 46 ponttal magasabban, 6880 ponton kezdi a csütörtöki kereskedést, a frankfurti DAX 85 ponttal 10 521 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 33 ponttal 4442 pontra emelkedik. Az euróövezeti EuroStoxx50 indexnél 16 pontos emelkedéssel 2988 ponton várható a kezdés.

ftse 100

Az európai tőzsdeindexeket szerdán a japán jegybank gazdaságösztönző monetáris intézkedése lendítette meg, a Fed kamatdöntő ülését megelőző óvatos kivárás azonban a napi legnagyobb nyereségnél valamivel szerényebb záráshoz vezetett. Az amerikai piacokon az indexek erősödéséhez hozzájárult az olajár emelkedése is, ami az energiaipari papírok árfolyamát lendítette fel elsősorban. Az olajár az amerikai nyersolajkészlet nem várt csökkenése nyomán emelkedett szerdán.

Az amerikai energia információs hivatal, az EIA az olajkészletek 6,2 millió hordós csökkenését mutatta ki a múlt hétre vonatkozóan, szemben a 3,4 millió hordós növekedésről szóló piaci várakozással. A csökkenés az idén február óta a legalacsonyabb szintre vitte le az amerikai készleteket.

A frankfurti DAX index 0,41 százalékkal 10 436 pontra, a londoni FTSE-100 0,06 százalékkal 6834 pontra, a párizsi CAC-40 index 0,48 százalékkal 4409 pontra emelkedett szerdán. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,58 százalék emelkedéssel 2982 ponton, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,38 százalék erősödéssel 1347 ponton végzett.

Amerikában az indexek egy százalék körül nyereséggel végeztek. A DJIA-30 0,90 százalékkal, az S&P-500 1,09 százalékkal, a Nasdaq Composite 1,03 százalékkal erősödött.

Az erősödő lendület Ázsiában is kitartott, a főbb tőzsdék számottevő, egy százalék körüli emelkedéssel indították a csütörtöki globális kereskedési napot. Az európai kezdés előtt mintegy másfél órával Hongkong közel egy százalék, Szöul pedig több, mint egy százalék erősödésnél járt. A sanghaji és sencseni tőzsdék főbb részvényeinek közös indexe, a CSI300 pedig 0,8 százalék nyereséget ért el. Tokió csütörtökön ünnep miatt zárva tart.

Az olajár a csütörtöki ázsiai kereskedésben is folytatta a szerdán megindult emelkedést. Az európai piaci kezdés előtt másfél órával a Brent nyersolaj 0,92 százalékkal állt magasabban hordónként 47,26 dolláron, az amerikai WTI pedig 1,01 százalékkal magasabban 45,80 dolláron.

Az arany ára szerdán, közvetlenül a Fed-döntés után a részvényárfolyamok emelkedését ellentételezve csökkent, korrigálta a bejelentés előtt elért 1,5 százalékos nyereségét. Csütörtökön az arany ára már vegyesen alakult. A határidős jegyzés emelkedett, a spot ár az ázsiai kereskedésben csökkent.

Másfél órával az európai kezdés előtt a spot ár 0,14 százalékkal állt alacsonyabban unciánként 1333,19 dolláron, a határidős jegyzés 0,44 százalékkal magasabban 1337,25 dolláron.

A dollárnak megártott kissé a Fed kamattartó döntése, a jennel szemben például négy heti mélypontot ért el az árfolyama. Az eurót pedig csütörtök reggel 1,1200 dolláron jegyezték a Fed-döntés előtti 1,1150 dollárral szemben.

Csütörtökön piacbefolyásoló hatással lehet az európai tőzsdei kereskedés folyamán az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatósága, a GD ECFIN szeptemberi euróövezeti fogyasztói bizalmi indexe.

Az Egyesült Államokban a használtlakás-eladások augusztusi alakulását teszik közzé, valamint megjelenik a Conference Board gazdaságkutató intézet átfogó amerikai gazdasági mutatója (LEI) augusztusról.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com