Forinthitelek – Elhalasztotta a döntést a bíróság a CIB Ingatlanlízing perében

Március 31-re halasztotta a határozat kihirdetését a CIB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam ellen indított forintalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

cibAz ítélőtábla elutasította a felperes pénzintézet indítványát, hogy a bíróság az Alkotmánybírósághoz (Ab) forduljon a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt.

A felperes pénzintézet fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a per újratárgyalását kérte, amennyiben erre nincs mód, akkor a másodfokú bíróság - a törvényszék ítéletének megváltoztatásával – állapítsa meg, hogy a CIB Ingatlanlízing forintalapú fogyasztói lízingszerződéseiben alkalmazott általános szerződési feltételek nem tartoznak a törvény hatálya alá, mivel azok a referencia kamatláb alapján módosulnak.

Ha az ítélőtábla mégis úgy véli, hogy a perbe hozott kikötések a törvény hatálya alá tartoznak, adjon helyt a CIB keresetének, miszerint azok tisztességesek és érvényesek.

Az alperes magyar állam ellenkérelmében az elsőfokú, elutasító ítélet helyben hagyását indítványozta, kiemelte: megállapítható, hogy a lízingdíj összegének módosítása a felperes saját döntésén alapul, nem pedig a meghatározott referencia kamatláb változásával automatikusan együtt változik. A pénzintézet továbbá rendszeresen a saját cégcsoportja által alkalmazott és szabadon módosított CIB ingatlan kamatlábat határozta meg referencia kamatlábként.

Ezen felül az általános szerződési feltételek több referencia kamatlábat tartalmaztak, amelyből a pénzintézet szabadon választhatott, nem volt konkrétan rögzítve, hogy a különböző változások esetén melyik alkalmazandó.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com