Gulyás Gergely: az Otthon Start 1990 óta a legsikeresebb hitelprogram
Az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram, már 380-400 milliárd forintra érkezett igénylés - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, a kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a hitelezés meginduljon, mind a gazdasági növekedés, mind az otthonteremtés támogatása szempontjából. Ezért vezették be a fix 3 százalékos Otthon Start Programot, amely a rendszerváltozás óta a legsikeresebb hitelprogram - jelezte.
Az első három hétben átlagosan napi közel ezer hiteligénylést regisztráltak, és már pozitív hitelbírálatok is vannak. Az átlagos hiteligénylés összege 33 millió forint, körülbelül 380-400 milliárd forint az a hitelösszeg, amelyre eddig igénylések érkeztek. Az igénylők több mint 80 százaléka 40 év alatti, az átlagéletkor 34 év - tájékoztatott.
Kitért arra is, hogy a gazdaság dinamizálásához a vállalkozásoknak is szükségük van kedvező hitelre. Ennek jegyében a miniszterelnök és a kereskedelmi és iparkamara elnöke abban állapodott meg, hogy most már a vállalkozások számára is elérhető a fix 3 százalékos hitel - emelte ki.
A minimálbér-emeléssel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium feladata, hogy közreműködjön a munkáltatók és munkavállalók közötti tárgyalások koordinálásában.
(Forrás: MTI)
Gulyás Gergely elmondta, a kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a hitelezés meginduljon, mind a gazdasági növekedés, mind az otthonteremtés támogatása szempontjából. Ezért vezették be a fix 3 százalékos Otthon Start Programot, amely a rendszerváltozás óta a legsikeresebb hitelprogram - jelezte.Az első három hétben átlagosan napi közel ezer hiteligénylést regisztráltak, és már pozitív hitelbírálatok is vannak. Az átlagos hiteligénylés összege 33 millió forint, körülbelül 380-400 milliárd forint az a hitelösszeg, amelyre eddig igénylések érkeztek. Az igénylők több mint 80 százaléka 40 év alatti, az átlagéletkor 34 év - tájékoztatott.

Hozzászólások