KSH: a harmadik negyedévben deficitbe fordult a kormányzati szektor egyenlege (2.rész)

Egyedül a harmadik negyedévben 367,6 milliárd forint, a GDP arányában 3,9 százalékos volt a deficit, az egyenleg 442,4 milliárddal, GDP-arányosan 4,7 százalékponttal romlott az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A harmadik negyedévi bevételek 150,3 milliárd forinttal, 3,8 százalékkal növekedtek, a kiadások 592,8 milliárd forinttal, 15,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A bevételek között a termelési és importadók 99,3 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal haladták meg a 2016 harmadik negyedévieket, amiből 79,8 milliárd forintot az áfabevételek 9,7 százalékos emelkedése tett ki. A jövedelem- és vagyonadókból eredő bevételek 8,8 százalékkal emelkedtek és 672,3 milliárd forintot értek el. A társadalombiztosítási hozzájárulások 2,0 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz hasonlítva.

A negyedéves kiadások sorában a beruházásokra fordított 412,6 milliárd forint 40,7 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, a beruházási támogatásokat is tartalmazó egyéb kiadások is hasonló, 39,4 százalékos növekedést mutattak és 928,3 milliárd forintot értek el. A munkavállalói jövedelmek kifizetése 7,2 százalékkal nőtt, míg a pénzbeli társadalmi juttatásokra fordított kifizetések 1,7 százalékkal emelkedtek. A múlt év első kilenc hónapjában is a kiadások emelkedtek jobban a bevételeknél.



Az előző év azonos időszakához hasonlítva a bevételek 814,2 milliárd forinttal, 7,1 százalékkal növekedtek, a kiadások 1115,2 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal emelkedtek. A termelési adók 293,8 milliárd forinttal, 6,3 százalékkal nőttek, ezen belül 207,2 milliárd forinttal, 8,7 százalékkal emelkedett az áfabevétel. A jövedelemadó-bevételek 150,5 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A társadalombiztosítási hozzájárulások 77,9 milliárd forinttal, 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Az egyéb bevételek 289,0 milliárd forinttal, 19,4 százalékkal emelkedtek, főként az uniós támogatások jelentős növekedésének következtében - közölte a KSH. A kiadások sorában a kifizetett munkavállalói jövedelem 215,7 milliárd forinttal, 7,7 százalékkal, a pénzbeli társadalmi juttatások 60,9 milliárd forinttal, 1,8 százalékkal bővültek. Az egyéb kiadások 410,2 milliárd forinttal, 21,0 százalékkal lettek nagyobbak, főként a beruházási támogatások növekedése miatt. A folyó termelőfelhasználás 69,0 milliárd forinttal, 4,0 százalékkal növekedtek.

Jelentésében a KSH kiemelte, hogy a kormányzati szektor beruházási kiadásai 394,8 milliárd forinttal, 61,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A kormányzati szektor kamatkiadásai ugyanakkor 35,4 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal mérséklődtek.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com