Londoni elemzők mélyülő magyarországi deflációt, márciusban MNB-kamatcsökkentést várnak (2. rész)

Januárban várhatóan tovább mélyül a magyarországi defláció, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusban valószínűleg újabb kamatcsökkentési ciklusba kezd, ha a forint addig valamelyest visszaerősödik - jósolták a jövő év első negyedére szóló előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

MNB_logo_emblema_arany_hunA JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai közölték: véleményük szerint az MNB új, csökkentett inflációs előrejelzésére is lefelé mutató kockázatok hatnak.

A ház a maga részéről - az MNB 0,9 százalékos prognózisával szemben - mindössze 0,5 százalékos átlagos magyarországi inflációt vár 2015 egészére, és 2016-ra is jóval kisebb mértékű inflációs gyorsulást valószínűsít, mint a magyar jegybank.

A JP Morgan londoni elemzőinek előrejelzése szerint a magyarországi fogyasztói árindex januárban 0,8 százalékkal csökken éves összevetésben.

Novemberben 0,7, októberben 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak a fogyasztói árak Magyarországon, mint a tavalyi azonos hónapokban.

A JP Morgan elemzői ebben a környezetben 0,50 százalékpontos MNB-kamatcsökkentésre látnak lehetőséget 2015 első felében, és az egészen 2016 márciusáig az így kialakuló 1,60 százalékon marad.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az enyhítés időzítése és mértéke az olajáraktól és a forintárfolyamtól is függ.
A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy az MNB márciusban, a következő inflációs jelentés közzététele után kezd újabb kamatcsökkentési ciklusba.

Addigra ugyanis már várhatóan realizálódnak a jegybank jelenlegi inflációs előrejelzésére ható, lefelé mutató kockázatok, az orosz pénzügyi válság járványveszélye is valószínűleg enyhül, és a monetáris tanácsnak is lesz ideje vizsgálni, hogy milyen hatást gyakorol a forintra, ha az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítésbe kezd.

A londoni elemzői közösségben általános az a várakozás, hogy ha az EKB az euróövezeti deflációs veszély elhárítására nagyszabású mennyiségi enyhítési programba kezd, és ezt a szuverén euróövezeti kötvényekre is kiterjeszti, az ehhez kapcsolódó portfolióbeáramlások hozamcsökkentő és valutaárfolyam-erősítő hatást gyakorolhatnak a közép- és kelet-európai piacokon, elősegítve a további MNB-kamatcsökkentést.

A JP Morgan londoni elemzői szerint ugyanakkor az MNB újabb kamatcsökkentési ciklusáról szóló előrejelzésre a forint esetleges tartós gyengesége jelenti a legfőbb kockázatot. Véleményük szerint a forintnak 309-310 forint/euró alá kellene visszaerősödnie ahhoz, hogy az MNB újabb enyhítési ciklusba kezdjen.

Az MNB kamatcsökkentési ciklusának jövő évi újraindulását más nagy londoni házak mindazonáltal alapeseti prognózisaikban valószínűsítik.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői szerint a monetáris tanács jórészt csak azért nem csökkentette már decemberben a jelenlegi 2,10 százalékos alapkamatot, mert az idei államháztartási statisztikák miatt az év végéig tekintettel kell lennie a forintárfolyamra.

A ház szerint a jövő év kezdetével - és a továbbra is enyhe inflációs kilátások közepette - ezek a korlátozó megfontolások valamelyest háttérbe kerülnek. Ennek alapján a GS londoni elemzői az MNB enyhítési ciklusának újrakezdésével számolnak, és összesen 0,50 százalékpontos kamatcsökkentést várnak 2015-ben.

A Goldman Sachs szakértői szerint is növelné ennek esélyét, ha - amint azt a cég valószínűsíti - az EKB szuverén euróövezeti kötvényekre is kiterjedő teljes körű mennyiségi enyhítési ciklusba kezd jövőre.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays közgazdászai a jelenlegi inflációs környezetben összesen 0,60 százalékpontos MNB-kamatcsökkentésre - vagyis 1,50 százalékra süllyedő alapkamatra - számítanak 2015-ben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com